Az NKA korábbi kritikusait kurátorrá nevezte ki Tarr Zoltán, de megtartott NER-konform figurákat is

POLITIKA

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – mondta nemrég Nagy Ervin kulturális államtitkár, és ez a kultúrharcot elutasító, az előző rendszerben is jól fekvő szakembereket befogadó logika az új NKA-kurátorok kinevezésében is tetten érhető.

Tarr Zoltán kedden azt közölte, hogy felmentette a korábbi kulturális miniszterek által kinevezett állandó kurátorokat, és a helyükre újakat nevezett ki, akiknek „kiemelkedő szakmai tudása és tapasztalata biztos alapot ad az NKA kollégiumai munkájának megújításához. Célunk az NKA szakmai tekintélyének erősítése és az intézménybe vetett közbizalom helyreállítása.”

A mostanában leginkább a bűnügyi hírekben szereplő Nemzeti Kulturális Alap állami pénzt oszt szét pályázati rendszerben, a szakemberekből álló kollégiumok döntése alapján. A legtöbb kollégium úgy nézett ki az Orbán-kormányok alatt, hogy a kurátorok kb. harmadát delegálta

  • a kormány,
  • a kormányhoz közel álló Magyar Művészeti Akadémia és
  • a szakmai szervezetek.

De még a szakmai szervezetekben is túlsúlyban voltak azok, amelyek legalább is nem voltak kritikusak a központi kultúrpolitikával szemben. Ez nem azt jelentette, hogy ne lettek volna hozzáértők a döntéshozók között, de azt igen, hogy az olykor erősen, olykor finomabban kutúrharcos kormány akarata akadálytalanul érvényesülni tudott.

Erre egy jellemző példát írtunk meg két évvel ezelőtt: ekkor az NKA színházi kollégiuma a függetleneknek megítélt, eleve alacsony összegeket végül nem tudta kiosztani, mert Hankó Balázs miniszter ezt személyesen akadályozta meg. A botrányos döntés után felállt a kuratóriumból az MMA delegáltja, Ráckevei Anna és a függetleneket képviselő Rihay-Kovács Zita.

Az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának új tagjai, balról a második az elnök, dr. Rihay-Kovács Zita jogász
Fotó: NKA

Ehhez képest Tarr Zoltán kedden közzétett döntése szerint az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának új vezetője

  • dr. Rihay-Kovács Zita jogász, tagjai
  • Gáspár Anna színházi producer, művészeti vezető;
  • Juhász Zsófia, a Leitner + Leitner Tax Kft. adótanácsadója;
  • Schőn Edina kulturális menedzser, a Kilences ügyvezetője; valamint
  • Tóth Endre zenetörténész, szerkesztő, fesztiválvezető.

Az NKA-t vezető, a kollégiumok munkáját koordináló Bizottság tagjai közé a szakmai szervezetek javaslatára Márta Istvánt, a Magyar Fesztivál Szövetség örökös tiszteletbeli elnökét, a Művészetek Völgye alapítóját nevezték ki még múlt héten. Ennek a Bizottságnak az összetételén is látszik, hogy

a kormány nem akar látványos tisztogatást.

Bár kineveztek három új tagot miniszteri hatáskörben (Mácsai Pál színész, Ott Anna kommunikációs szakember, Sasvári Edit művészettörténész), de megtartották a korábbi szervezeti és MMA-s jelölteket. (Utóbbit, az MMA látványos túlsúlyának fenntartását sok szakmai kritika éri.)

A pályázatokról döntő kollégiumi tagokat sem cserélték le egységesen, csak a minisztérium küldötteit, de még közülük is megtartottak többeket.

Így az Előadó-művészetek Kollégiuma 12 tagjának is csak harmadát nevezte ki most az új vezetés, de az elnök az a Rozgonyi-Kulcsár Viktória lett, aki a Vidnyánszky Attila által uralt, velük szemben ellenséges színházpolitika idején alapította meg a függetlenek legfőbb bázisát, a Jurányi Házat. Erőteljesen bírálta az NKA korábbi gyakorlatát, de miközben sokan már elvi okokból sem indultak az NKA-s pályázatokon, a mindenkivel párbeszédkész Rozgonyi-Kulcsár folyamatosan pályázott mindenhová, bár egyre kevesebb eredménnyel.

Az Átrium új üzemeltetői 2024 októberében: Orlai Tibor, Rozgonyi-Kulcsár Viktória, Pintér Béla
Fotó: Bankó Gábor/444

Az is beszédes, ami a Vizuális Művészetek Kollégiumában történt. A miniszteri delegáltak közül folytathatja munkáját Kőrösi Orsolya, aki még az első Orbán-kormányban volt helyettes államtitkár, majd a második Orbán-kormány alatt sikerült kilobbiznia a miniszterelnöknél a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központot, amelyet azóta is vezet. A másik miniszteri delegált ebben a kollégiumban viszont pont egy olyan képzőművész, Nemes Csaba, aki annak idején hangosan tiltakozott a Capa Központ létrehozásának körülményei, illetve számos más politikai döntés ellen.

Az új kurátorok jelentős része amúgy nem hogy párt-, de még kultúrpolitikával sem foglalatoskodott soha, viszont elismert szakember. A névsort itt, a kollégiumok összetételét emitt lehet megszemlélni.

Kapcsolódó cikkek

NKA-ügy: letartóztatásban marad Fásy Ádám felesége

És a másik vádlott is.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Amikor egyre kevesebb pénz jut kultúrára, a színházi együttműködések jelenthetik a kiutat

Bödőcs Tibor-, Pintér Béla- és Grecsó Krisztián-poszterekkel a homlokzatán megnyitott az „újratöltött” Átrium, amely a független kultúra budai bázisa lehet. De hogyan lesznek fenntarthatók az igényes előadások, ha nincs vagy alig van bennük közpénz?

Urfi Péter
színház

„Hozzászoktunk, hogy még ezt is meg lehet csinálni velünk, meg még ezt is elbírjuk, azonban ez nem normális”

A független színházak szinte semmi pénzt nem kaptak a kormánytól, egyesek szerint a kivéreztetésük zajlik. A legtöbben nagyon kevés pénzből működnek, sokan a megszűnés szélére kerültek. Az Ördögkatlan fesztiválon beszélgettünk az alkotókkal.

Benics Márk
színház

Nagy Ervin Cserhalminak: Nem az számít, kinek milyen kapcsolatai vannak, hanem az, hogy milyen gondolatai

A szakmában sokan felemásnak tekintik a kuratóriumi változtatásokat, Cserhalmi is emiatt emelt szót. A kultúráért felelős államtitkár szerint előszobázásban szocializálódott a szakma, de ennek most vége lesz.

Diószegi-Horváth Nóra
KULTÚRA

Az új kulturális miniszter személyesen lépett közbe, hogy Pintér Béla és más független társulatok ne kapjanak állami támogatást

Az NKA annyi pénzt osztott szét az összes független társulat között, amennyit az MTVA sminkelésre és fodrászra költ. Miután a szakmai kurátorok döntöttek a támogatásokról, a miniszternek gondja volt rá, hogy a neki nem tetsző társulatok még fillérekhez se jussanak.

Urfi Péter
színház