Mette Frederiksennek nem sikerült a kormányalakítás, most a vetélytársa próbálkozhat.
Minisztériumi engedélyt kérnek a kilövésükhöz.
Néhány államtitkárról már az is kiderült, pontosan milyen területért lesz felelős.
A 31 éves férfit az amerikai elnök meggyilkolásának kísérletével is vádolják.
Mindkét csatorna büszke.
Az EU külügyi főképviselője szerint egyértelmű, miért akarja Putyin, hogy Schröder közvetítsen: így gyakorlatilag mindkét oldalon ő ülne az asztalnál.
A vetési időszak ugyanis nem vár, és heteken belül vége van ennek több afrikai országban is.
Hétfőn 13 bizottság ülésezett, a tervek szerint kedd délutánra meg is alakulhat az új kormány.
Ezeket a vállalásokat lehet majd számon kérni az új kormányszóvivőkön.
Az MDF-esből lett fideszes képviselő 32 év után először nem ült be a parlamentbe.
A leendő oktatási miniszter jelentette be. Gyurkót az előző kormány sorosistának tartotta, és listára tette, az új kormány felismerte a lehetőséget az egyik legaktívabb és legismertebb gyerekvédőben.
A 2014 és 2026 között országgyűlési képviselőként dolgozó politikust hivatali helyzettel visszaélve, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával, továbbá csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítják.
Három nő, három tévés újságíró: Szondi Vanda, Magyar Éva és Köböl Anita.
Egy kicsit.
Azt írták, a politikai döntéseket a „kényszerek és félelem” légkörét megteremtve vitték át, és hogy valódi igazságtétel nélkül nem építhető új, fenntartható egészségügyi rendszer.