Németh Virág korábban énektanárként dolgozott.
Gárdony nem ismeretlen terep számára, decemberben botrányos körülmények között, a kartonmását maga mögött hagyva távozott. Most azt mondja, nem az vezérli, hogy borsot törjön a polgármester orra alá.
Különös, a naiv kívülálló számára nehezen megfejthető logika lehet a háttérben.
A Tisza elnöke szerint ez azt mutatja, hogy „a magyar vidék egyszerűen fellázadt a Fidesz-maffia ellen”.
Irán és Izrael lövik egymást, valamint az Öböl-országokat és Libanont. Trump további pusztítást ígér, Kína békét akarna.
Nyélbe ütöttek egy aranykereskedelmi üzletet is, amelyből kizárják Pekinget és Moszkvát.
A halaknak nem esett bántódásuk!
Az Oscsadbank közleménye szerint alkalmazottaik „több mint egy napig jogi segítség és konzuli támogatás nélkül” voltak őrizetben, ezért jogi lépéseket tesznek.
Sérülésről nem tudni, egyelőre csak találgatni lehet, mi történt.
Két éve nem foglalt el olyan kevés ukrán területet Oroszország, mint februárban, sőt Ukrajna vissza is tudott venni 160 négyzetkilométert. Ebben komoly szerepe volt Elon Musknak azzal, hogy lekapcsolta az oroszok feketén szerzett Starlink-termináljait.
Bertók Krisztina 2023-ban halt meg 25 évesen, máig tisztázatlan körülmények között. Édesanyja évek óta küzd, hogy megtudja, hogyan vesztette életét a lánya, miközben a hatóságok a mai napig nem hallgatták ki a férfit, akivel párkapcsolatban élt, és aki utolsóként látta őt élve. Az egyszer már lezárt ügyet újranyitották, ez a nyomozás minősített emberölés ügyében zajlik.
Az ukránok ügyvédje szerint 30 órán keresztül tartották bent az ukránokat, akiket feltehetőleg tanúként hallgattak ki – de igazából ezt sem tudni, mert nem kaptak jegyzőkönyvet sem.
A brit sorozat eleinte befektetési bankárokról szólt, ám az előző évadban az alkotók kitárták az ablakot a nagyvilágra. Az új évad az Epstein-botrány fényében megdöbbentően aktuálisnak is hathat.
Ezt a listát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vezeti.
Przemysław Czarnek a PiS oktatási minisztereként az „LGBT-ideológiát” a nácizmushoz hasonlította.