Archívum

Falusi öregek vs. városi fiatalok és középkorúak: felmérték, kik vonultak a Békemeneten és a Tisza eseményén

A Békemeneten megjelenteknek csak 11 százaléka volt 35 év alatti, míg a Nemzeti Meneten arányait tekintve háromszor ennyi, 34 százaléknyi fiatal gyalogolt.

Szily László
POLITIKA

Bekebelezte a Blikket a NER

Öt hónappal a választás előtt a Mészáros Lőrinc pénzelte Indamedia felvásárolta a svájci tulajdonban állt Ringier portfólióját. Vaszily Miklós keze alatt gigantikus médiapiaci konszern épül.

Rényi Pál Dániel
Média

Jövőre rendezik az első futópad-világbajnokságot, te is elindulhatsz, de az egész erősen reklámszagú

Profi atléták és amatőrök is benevezhetnek, a táv 5 kilométer.

Szily László
sport

Orbán Viktor, a vizionárius esete a kiábrándító valósággal

Napra pontosan kilenc hónapja a harmadik negyedévre ígérte az „igazi, komoly tempónövekedést”, és azt mondta, „nem lutrira megy”. Most arról beszél, így is kész csoda, amit csinálnak.

Haász János
gazdaság

Magyar uniós diplomatákat is támadtak kínai hekkerek

Az UNC6384 hekkercsoport látszólag az Európai Bizottság nevében küldött e-maileket, és a folyamat végére távoli hozzáférést szerzett a diplomaták gépeihez.

Benics Márk
TECH

Orbán Amerika kapitányként, Szijjártó Pókemberként, Lázár Vasemberként harangozza be az amerikai látogatást

Trendi zenére összevágott, mesterséges intelligenciával készült fiatalos videót posztolt a külügyminiszter kommunikációs csapata.

Benics Márk
agybaj

DPK-tag lett a volt MSZP-elnök exmodell felesége, Rába Tímea, akit a kormánymédia korábban maszturbációs segédeszköznek nevezett

Mert szerinte a Fidesz a szeretet pártja.

Szily László
POLITIKA

Szeptemberre már 38 ezerrel csökkent a magyarországi népesség

A múlt hónapban 8 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy éve. Igaz, a halálozások száma most nagyobb mértékben csökkent.

Haász János
belföld

Orbán szerint Európa és Ukrajna akar háborút, az oroszok már elfogadnák a tűzszünetet vagy békét

A közrádióban a miniszterelnök arról is beszélt, hogy meg kell értetnie az amerikaiakkal, hogy mi ki vagyunk szolgáltatva az orosz energiahordozóknak.

Benics Márk
POLITIKA

A lett parlament megszavazta a kilépést az Isztambuli Egyezményből

Ha Edgars Rinkēvičs elnök aláírja a törvényt, Lettország lesz az első uniós és összességében is csak a második ország, amely kilép az egyezményből.

Szily László
külföld

A „kulturális nemzetépítésért” fog felelni Demeter Szilárd miniszterelnöki biztosként, de Orbán még a titkárnőt is megvonta tőle

A miniszterelnök ezzel pontosan beárazta Demeter, illetve a kulturális nemzetépítés fontosságát.

Szily László
KULTÚRA

Moszkva követelései miatt kaszálták el Trump és Putyin Budapestre tervezett csúcstalálkozóját

Oroszország ukrajnai követeléseket tartalmazó feljegyzést küldött Washingtonnak, ezután mondta le az Egyesült Államok a találkozót.

Benics Márk
külföld

Ki a debilebb? verseny: a NASA vezetője posztban bizonygatta Kim Kardashiannak, hogy tényleg volt holdraszállás

A NASA-t jelenleg egy professzionális favágóversenyzőből lett egykori valóságsósztár vezeti.

Szily László
idióta rekordok

49-re nőtt a Melissa hurrikán halálos áldozatainak száma

A becslések szerint eddig körülbelül 50 milliárd dolláros kár keletkezett a vihar miatt a Karib-tenger nyugati térségében.

Benics Márk
külföld

RTL: Irodáját se találni a mesterséges intelligencia kutatóintézetnek, ami manipuláltnak nevezte a Tisza október 23-i tömegéről készült fotót

A honlapjukat csak hétfőn hozták létre, a Bethlen Gábor Alaptól viszont már kaptak 300 millió forint támogatást.

Benics Márk
POLITIKA