A 444 élő rendezvényén dr. Kővári Zsolttal, a HUN-REN Csillagászati és Földtani Kutatóintézet tudományos tanácsadójával beszélgettünk a vörös óriások foltjairól, a napkitörések földi hatásairól és a magyar csillagászat új aranykoráról a Svábhegyi Csillagvizsgáló kertjében.
Pedig egy törvény szerint grönlandiakon nem lehetne elvégezni a tesztet.
Foggal-körömmel harcolna a baloldali és liberális értékekért.
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop Kozák Tamás szerint.
Nincs olyan vészhelyzet, amely indokolná a Nemzeti Gárda Illinoisba küldését, az amerikai elnök „válságot próbál előidézni” – mondta JB Pritzker, Illinois demokrata kormányzója.
Az észak-koreai állami média szerint két új légvédelmi rakétát lőttek ki egy teszt során, amelyet az ország vezetője, Kim Dzsongun felügyelt.
A Védelmi Minisztérium azért nem hagyta jóvá a támadásokat, mert a Fehér Ház Moszkvát béketárgyalások megindítására akarta ösztönözni.
A migrációval szembeni korlátozások politikája „felértékeli Magyarországot az egész világon” Orbán Balázs szerint.
Hőkamerával is kutattak a bajba jutott ember után, kötéltechnikával és emelőkosárral vitték biztonságos helyre.
Olyan sok interjút adott mostanában, hogy az MCC Feszten már alig tudtak mit kérdezni tőle. A felesége szeretné, ha visszavonulna, titokban ipadezik, van, hogy szomorúan megy haza, már Azahriah sem deríti jobb kedvre.
Mintegy ezernégyszáz tűzoltó dolgozik azon, hogy megállítsák az egyre terjedő lángokat.
Miután beleállt Ajsa Lunába és Pogány Indulóba, Horváth László végre beszámolt egy koncertről, amely még az ő tetszését is elnyerte.
A népszavazás a Bosznia-Hercegovinai Bíróság, illetve a daytoni békeszerződés alapján delegált Főképviselő döntési jogosultságát feszegeti.
Fodor Barbarának közel 140 ezer követője van a Clean with Barbie nevű Youtube-csatornáján, ahol extrémen koszos lakásokat takarít ki ingyen, hogy így adjon új esélyt a depresszióban szenvedő embereknek. A 444-nek elmondta: szeretné, ha a nézői felismernék, hogy amikor valaki szeméthegyek között él, az nem feltétlenül a lustaság jele, hanem sokszor súlyos lelki vagy mentális problémák következménye.
A nő azt állítja, sétálás közben elájult, és mire felkelt, kéthetes gyermekét már nem találta sehol.