Az XX Trianguli vörös óriás (itt van, közel, hatszáz fényéven belül) foltjairól, a szerkezetépítő mérnöki tudás csillagászati hasznosításáról, a napkitörések földi hatásáról, a magyar csillagászat új aranykoráról, a tudománykommunikációs erejéről beszélgettünk dr. Kővári Zsolttal, a HUN-REN Csillagászati és Földtani Kutatóintézetének tudományos tanácsadójával a Normafán, a Svábhegyi Csillagvizsgáló kertjében.
A rendezvény egyébként augusztus 3-án volt, a nyár szinte egyetlen hideg, esős hétvégéjén, de szerencsére nem áztunk el, csak a tizenöt-tizenhat fokos éjszakai hideg viselte meg kicsit a kétszáz főnyi hallgatóságot.
A beszélgetés után a gyönyörű Budapest kupolában a csillagvizsgáló munkatársai mutatták be a tudománytörténeti jelentőségű létesítményt, illetve tartottak rövid előadást. A kertben a Sierra Delta zenélt.
A rendezvényt a Sphera uniós projekt keretében tartottuk.
Ha szeretnél meghívót kapni a 444 hasonló rendezvényeire, fizess elő, légy a Kör tagja!
Podcastunkban Vida Kata pszichológus, gasztroblogger beszélgetett Lu Boennel, a 101 étteremcsoport alapító tulajdonosával gyerekkoráról, a Ramenka és a 101 Bistro alapításáról, és arról, hogy mitől lesz autentikus egy kínai étel.
Bede Márton elmagyarázza a kínai konyha legnagyobb gurujának a hortobágyi palacsintát. Tartsunk már jobbra az autópályán! Cinikus békebrókerek. Már alig virul a fityula, fogynak a szóvicces filmcímek.
A hazai vállalatok jelenleg nem profittermelő eszközként használják a kontrollingot, hanem aktuális helyzetük leírására, a múltbeli adataik értelmezésével. Podcastunkban arról beszélgettünk, hogyan lehetne ezt másként csinálni.
Podcastunkban többek közt arra keressük a választ, lehet-e egyáltalán tervezni még a választások előtt, mire készülhetnek a vállalatok, és hogyan lehet sikerrel megoldani jövőbeni kihívásokat.
Hétfő van, szabad a Borízű! ByeAlexet kipécézték, Orbán kínaiban, nyugdíj helyett Himars, felszólalás a szaunázóbűnözés ügyében, kamupárt-spektrum és -klaszter, utolsó elsőzők, egy kupica Salmiakki, csak az íze kedvéért, szmog. Ja, és lesz élő! (De Orbán gépén ki a Leslie Nielsen?)