Hiába a kurdok egyértelműen a legjobb fejek a Közel-Keleten, Kurdisztán függetlenné válása több bajt okozhat, mint amennyit megold. Helyszíni riport.
Szlankó Bálint riportja iraki Kurdisztán fővárosából, ahová százezrével menekülnek a jazidik és más etnikai, vallási csoportok tagjai az Iszlám Állam kegyetlen fegyveresei elől.
Aki azt hitte, a 444 csupa kétsoros hír, meg hülye animgif, most nagyot fog nézni!
Ha hinni lehet a filmkritikusoknak, ezt a filmet csak ajánlani lehet. Zomborácz Virág első nagyjátékfilmének kritikai fogadtatását összegeztük.
Jön az első teljesen őszi hétvége Budapesten, most kell megnézni, mi történt a VII. kerület belsejében. A 444 térképe megmondja, hova kell menni, mikor kell menni, kivel kell menni, és mit kell fogyasztani. És hogy hol kell hagyni a BUBI-bringákat.
A nagysikerű akasztós performansszal az izraeli államot uraló szabadkőművesek bűnözőknek üzent, nem úgy általában a zsidóságnak, mint olyannak.
Orbán Viktor csak mosolygott kérdésünkre, hogy beszél-e konfliktusáról Simicska Lajossal. Magyarország egyik leggazdagabb embere elmondta, utálja a 444-et. Kötcsén gyűlt össze a jobboldal krémje.
Hivatalos: tényleg összeveszett a két elválaszthatatlan barát, a két egykori kollégiumi szobatárs. Orosz kapcsolatok és energetika a két, egymással összefüggő vonal, aminek mentén az új gazdasági kör épül Orbán Viktor körül.
Szép dolog a jótékonykodás, de nem azért kaptak állami funkciót, hogy azt magáncélra használják.
Az Izrael-ellenes bábuakasztás után ismét sokan felkapták a fejüket Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester tevékenységére. Meglátogattuk Oroszt, aki látott már szabadkőművest, nem hisz a szólásszabadságban, és az isteni erők harcát vívja a háttérhatalom ellen.
Kötelező olvasmány mindazoknak, akik tömeggyilkost akarnak nevelni!
Vagyis bezárattak négy McDonald's-ot Moszkvában.
Repedezik a bojkott fala. Meg kell büntetni az EU-t, de az mégsem működik, hogy közben ne lehessen jóllakni!
Hú, de beszólt Észak-Korea az amerikai külügyminiszternek! Nem is egyszer!
Az akció négy végrehajtóját őrizetbe vették.