„100 százalékban mögötted állunk” – mondta Trump, és a 2022-esnél is nagyobb győzelmet jósolt a magyar miniszterelnöknek.
„Amit az elmúlt napokban együtt elértünk, az megváltoztatja a történelmet, és örökre emlékezetes lesz” – mondta az amerikai elnök az egyiptomi csúcson.
Dorin Receannak elég volt az elmúlt két év.
„Jeges béke uralkodik Európában, ami bármikor heves konfrontációba torkollhat” – figyelmeztetett a német hírszerzés feje a Bundestagban.
Nagyon jön a BYD, az európai gyártóüzemek már most is csak 55 százalékos kapacitáson mennek.
A kiújuló polgárháború miatt egyre súlyosabb a menekültválság Afrika egyik legszegényebb országában.
Agrár adókedvezmények niche káposztafesztivál előtt.
A kaliforniai pilóta elvesztette uralmát a gép felett, amikor néhány méterrel az emberek felett repült.
A Kreml úgy megbántódott azon, hogy a moldávok biztonsági fenyegetésnek nevezték Oroszországot, hogy rögtön küldött egy konkrét háborús fenyegetést.
Bevették, hogy találtak egy befolyásos kapcsolatain keresztül sok mindent elintéző rendőrfőnököt.
Kamerunban tilos írni az elnök egészségi állapotáról, kívülről pedig az oroszok állnak egyre inkább mögötte.
Éjszaka gyulladt ki a V-Híd munkagépe.
Trump vezeti a békecsúcsot Egyiptomban, Netanjáhut kifütyülték.
Légitámadás, tankok, megrohamozott határőrségek: nem nézik jó szemmel a tálibok pakisztáni akcióit.
Az FT szerint Washington nagyon konkrét információkkal segíti a Barátsághoz hasonló létesítmények elleni ukrán dróntámadásokat.