Szerinte Irán jól tenné, ha aláírna egy megállapodást, ami kizárja, hogy az országnak nukleáris fegyvere legyen.
A Fidesz kommunikációs igazgatója még nem tudja, hogy marad-e a posztján, és állítja, hogy be sem akart ülni a parlamentbe.
A Mi Hazánk pedig megkapta a nemzetbiztonsági bizottság elnöki pozícióját.
A Fidesz 44 fős és a KDNP 8 fős parlamenti frakciójában ismert nevek és ejtőernyőztetett jelöltek egyaránt vannak. Számos bukott egyéni jelölt mentőövet kapott, több politikus viszont évtizedek után távozik a parlamentből.
A Tisza Párttal tárgyalnának a kérdésről.
Fekete Dávid pozícióját Laczkovits-Takács Tímea veszi át.
Mert bizonytalanná vált a támogatott rendezvényeik helyzete.
„Személyi beszélgetést tartott a vele parancsnoka, amelynek eredményeként százados úr közös megegyezéssel távozik.”
A megkérdezettek 54 százaléka úgy gondolja, hogy jó irányba mennek a dolgok az országban.
A mostani mediánbért jelentő 625 ezer forintos havi bruttó bérnél évi 60 ezer forinttal kell majd kevesebb jövedelemadót fizetni.
„Legyünk őszinték: a károgók is éltek volna ugyanúgy ezzel a munkalehetőséggel!”
Újpesten a Garam utcait és a IX. kerületben a Soroksári útit.
A tiszás politikus tájékoztatást kért a cégtől a tűzeset pontos körülményeiről.
Az újraindítás utáni első szállítmányok legkésőbb csütörtökön érkeznek meg Magyarországra és Szlovákiába.
A francia elnök szerint Krasznahorkai életműve „korunk legjelentősebb alkotásai közé tartozik”.