Amíg nem születik egy olyan szabályrendszer, ami szem előtt tartja az emberi jogok védelmét.
A magyar gazdáknak a félsivataggá nyilvánított Kiskunsági-homokháton, a termőföldeken már nagyobb szárazságtűrő fajtákat kell ültetniük. Azt mondják, nekik nem csak médiahír, hogy változik a klíma.
Hegedűs Emmett tizenhét éves gimnazista, transz fiú. Egyedül, az interneten kellett magyarázatot keresnie a kicsi kora óta benne levő érzésekre, majd szembesülnie azzal, hogy a kormány igyekszik teljesen ellehetetleníteni a hozzá hasonlóak életét.
Nemcsak rengeteg szemét maradt az ár után, de a massza gyakorlatilag szétválogathatatlan. Valahogy mégis ártalmatlanítani kell, mert veszélyes anyagok is vannak benne.
Szvjatlana Cihanouszkaja támogatást kért a demokratikus, erőszakmentes átmenethez az amerikai elnöktől.
Közülük tízen nigériaiak.
Pintér azt mondta, a riporter is bajba kerülhet a kérdés miatt, ezért jobb ha eltekintenek tőle.
A BioScience című szaklapban a világ több mint 10 ezer vezető kutatója sürget gyors és radikális lépéseket
I. János Károly tavaly az országából is távozott korrupciós botránya miatt.
Szakértők szerint a kiöntő Vesdre folyó megfelelő szabályozásával csökkenteni lehetett volna a károkat.
A főpolgármester kérdéseit formai vizsgálatnak vetették alá, nem végeztek vele időben, hogy a pénteki ülésnap meghívójába beleférjen.
Augusztus elején kellett volna összegyűjteni a neveket, a hónap közepéig kaptak haladékot. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint praktikusabb lenne iskolakezdéskor elvégezni ezt a feladatot.
A bekiabálás a közvetítésbe is behallatszott.
Fontos, hogy ne kezeljék túl az ügyet.
Különösen rossz a helyzet Huzesztán tartományban, ahol akár 50 Celsius-fokig is felmegy a hőmérséklet.