bűnügy

Három férfi felváltva erőszakolt meg egy 18 éves nőt Szegeden

Az egyik elkövető később közölte az áldozattal, hogy bár egyikük sem használt óvszert, nyugodjon meg, nem lesz terhes.

Botos Tamás
bűnügy

Földhöz vágta síró kisfiát, 14 év fegyházat kapott első fokon a pécsi nő

Az apa is otthon volt, amikor a halálos eset történt, de nem tett semmit, a gyereket nem vitték kórházba.

Bábel Vilmos
bűnügy

Gyermekotthon lakóit környékezte meg a pedofil, aki májusban a Harcosok Klubja vendége volt

Az ügyben rendőrségi eljárás is indult és kirúgták azt a gyermekotthon-vezetőt, aki próbálta megoldani, hogy távol tartsák a férfit a gyerekektől.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Egy tárnoki házaspár prostitúcióra vett rá egy 12 éves lányt, akit aztán 19 évesként hirdettek az interneten

A házaspárt egy kiskorú lány is segítette a bűncselekményben.

Molnár Kristóf
bűnügy

Tizenöt évet kapott a férfi, aki reggelig feküdt a bántalmazott élettársa holtteste mellett

Előtte hosszan ütötte és taposta.

Fődi Kitti
bűnügy

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Portik Tamás fia ellen

Aki kávét öntött egy bíróra.

Herczeg Márk
bűnügy

Agyonverte az apját egy férfi Pécsen

Őrizetbe vették a 76 éves férfi 47 éves gyilkosát.

Herczeg Márk
bűnügy

Fogadási botrány miatt tartóztattak le egy NBA-sztárt

A Miami Heat játékosát, Terry Roziert hónapokkal azután tartóztatták le, hogy az NBA felmentette.

Keller-Alánt Ákos
bűnügy

Megszökött Fürst György a börtön elől

A rendőrség elfogatóparancsot adott ki Fürst György ellen, akit május végén ítélt el a bíróság parkolással kapcsolatos bűncselekmények miatt. A volt szocialista politikus információink szerint Izraelbe menekült.

Ács Dániel
bűnügy

A Louvre-betörés másnapján újabb francia múzeumot rámoltak ki, két hónapon belül ez már az ötödik nagy értékű műkincsrablás az országban

Októberben egy múzeumba 48 órán belül kétszer is betörtek, szeptemberben két múzeumból összesen 8 millió euró értékben vittek el műkincseket.

Bábel Vilmos
bűnügy

Az ügyészség sem tudja, ki az a „Zsolt bácsi”

A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban folytatott nyomozásról adott ki új közleményt a Központi Nyomozó Főügyészség.

Székely Sarolta
bűnügy

34 milliárd forintot értek a Louvre-ból elrabolt ékszerek, találtak ujjlenyomatokat is

Már 100 nyomozó nyomoz.

Szily László
bűnügy

Szórakoztató új nyom a Louvre-ügyben: egy Louvres nevű faluban megvertek egy fickót és elrabolták a kosaras emelőjét, amit aztán a múzeum kirablásakor használtak

60 nyomozót állítottak az ügyre. Már a rabláshoz használt darut is rabolták. Attól tartanak, hogy inkább beolvasztják az ékszereket, de akar ellenpélda. Folytatódik a hajsza a francia koronaékszerek után.

Szily László
bűnügy

Hétfőn nem nyitott ki a Louvre, miközben egyre több részlet derül ki az évszázad műkincsrablásáról és a világ leghíresebb múzeumának balfácánságáról

Nem volt biztonsági kamera, nem hallatszott idegesítő riasztó, sima ablaküveget kellett betörniük. Majdnem annyit bénáztak, mint 1911-ben, amikor ellopták innen a Mona Lisát és két évig nem találták meg. Nézd meg az összes elrabolt kincset!

Szily László
bűnügy

21 millió forint értékben utalt, későn jött rá hogy csalóknak

Külföldi számról hívták telefonon, utalt is a magukat hongkongi brókernek mondó csalónak.

Keller-Alánt Ákos
bűnügy