Az 1938-as fotón értelmiségi társaság látható, amely a Gül Baba utcában gyűlt össze, és hajnalig mulatott. Az egyik résztvevő, későbbi kultuszminiszter a háborúra készülő német kancellárt parodizálta, miközben zsidónak minősített barátai, köztük Radnóti Miklós, önfeledten kacagtak. Egy kép, ami alakította a Nem tudhatodot.
A Kolibri Színház igazgatói pozíciójáról is dönteni fognak, ahol a társulatnak komoly fenntartásai voltak a pályáztatás körülményeivel kapcsolatban.
A Magyar Fotográfiai Múzeumból a fővárosban Nemzeti Fotóművészeti Múzeum lesz, az egyik legszebb pesti szecessziós épületbe költöznek.
Általános iskolai kérdésekkel izzasztották az RTL celebes páros vetélkedőjének szereplőit.
A Kossuth-díjas zenész, az Illés és a Fonográf egykori basszusgitárosa 81 éves volt. Ő írta az Újra itt van, a Sárika, Az ész a fontos, nem a haj című dalokat, utóbbit énekelte is, és Koncz Zsuzsa egyik legnagyobb slágerét, a Miszter Alkoholt.
A modernista iskola Dessau fő büszkesége, de a szélsőjobb szerint csak rombolják a hagyományokat. A nemzetiszocialistáknak is hasonló kifogásaik voltak, igaz, ők degenerált, zsidó művészetről is beszéltek.
A régészek a képeken nem lepődtek meg, de azon igen, hogy egy kis házba mennyi elfért belőlük.
Rajta kívül még négy másik legendáról neveznek el utcát a városban.
Ismeretlen történet és egy különös fotó bukkant elő 1956-ból. Szolidaritás, propaganda, menekültügy, a forradalom hidegháborús háttere: a 200 ezer ’56-os menekült egyike adományozta a Fortepan 200 ezredik fényképét. Ki lehet az ismeretlen tengerész, aki miatt magyarul üzentek a Coral Sea fedélzetéről?
A környéken játszódó Mi vagyunk '56! című előadás a forradalom roma hősei előtt tiszteleg.
Filmet már több mint tíz éve nem rendez, a következő generációk nevelésével foglalkozik.
Nem fogta vissza magát az Akváriumban koncertező Einstürzende Neubauten frontembere.
Idén februárban menesztették őt a kulturális alap alelnöki székéből.
Szilágyi Ákos az utolsó politikus költő a posztpolitikus, poszttrúsz, posztdemokratikus világban. Hihetetlen, de mintha ő írná Orbán kottáját. Paródiái bármikor valósággá válhatnak. Illetve... talán a valóság maga paródia. Vagy fordítva.
Bús Balázs az Index szerint 8 hónapos számüzetés után újra alelnök lesz. Csák miniszter távolította el februárban. Az NKA óriási összegeket oszt szét.