POLITIKA

„Mi nem fideszes verőemberek vagyunk” – a győri blokádban részt vevő biztonsági cég szerint megvezették őket

A Ronin Security vezetője azután kezdett nyilvános bűnbánatba, hogy az interneten körbementek a biztonsági szolgálat embereiről készült képek a Fidesz erőszakba fordult kampányrendezvényéről.

Német Szilvi
POLITIKA

Gulyás Gergely: A diplomások körében nincs többségünk

Mégis úgy gondolja, hogy „ha valaki ma Magyarországon valódi intellektuális tartalmat keres a politikában, azt már szinte kizárólag a kormánypártoknál találja meg”.

Mészáros Juli
POLITIKA

A Fidesz nem hajlandó elfogadni, hogy Csömör tökös közössége nem kér a választási plakátokból

Tuzson Bence igazságügyi miniszter szóba sem hajlandó állni a pártsemleges akció szervezőivel. A polgárok az elhaladó autósok ünneplését kiváltva korábban leszedték minden párt plakátjait, mert valakik pöcsöket, trágárságokat és horogkereszteket festettek, főleg az ellenzéki plakátokra és néhány fideszesre.

Szily László
POLITIKA

Csaknem 50 millióért forgatott videókat Sulyok Tamásról egy volt Duna TV-s cége

Sulyok Tamás közéleti súlyát tekintve erős túlköltésnek tűnik az összeg, de nem ez az egyetlen érdekes szerződés a nyilvános listában.

Windisch Judit
POLITIKA

Öt uniós tagállam kormánya ássa alá következetesen és szándékosan a jogállamiságot, állítja Európa vezető polgári jogi szervezete

Ki mit tippel, melyik országok vannak még az ötben Magyarország mellett?

Takács Lili
POLITIKA

Eddig fideszes választókörzetekben is vezet a tiszás jelölt a 21 Kutatóközpont mérései szerint

Változóban a politikai ízlés Borsodtól Baranyáig.

Takács Lili
POLITIKA

Karácsonyék programot indítanak, hogy összehozzák a magányos, idős embereket és a szálláskereső fiatalokat

Az idősek befogadhatják a fiatalokat az otthonukba.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán szerint a rendezvényeiken minden erőszak forrása a Tisza Párt

Ez a véleménye a fekete ruhás emberek akcióiról.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A közélet nevű drog legsúlyosabb függői

Olvasóink ezekre a többé vagy kevésbé ismert politikai műsorokra, adásokra vagy influenszerekre vannak ráfüggve.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nyilvánosság elé állt a Századvég-elemző, akinél az AI-s Tisza-program volt az utolsó csepp

A magára „liberális gerillaként” tekintő Balogh Bence egy interjúban beszélt arról, hogyan nézett ki a munka a legismertebb fideszes elemzőintézetnél.

Horváth Bence
POLITIKA

A fekete ruhás Adolfék már Orbán nagykanizsai fórumán is intézkedtek

A HVG Gremsberger Bertalant és Beregszászi Zsoltot is beazonosította a képek alapján.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán még Hajdú Péterbe is belekapaszkodik a kampányfinisben

Csúcson a Fidesz bulvárkampánya: miután Dopemannél keresztapaként ábrázolták a miniszterelnököt, most összebútorozik a korábban költségvetési csalás miatt elítélt bulvárműsorvezetővel. Hátha most is lesz reklámpárizsi.

Mészáros Juli
POLITIKA

Úgy kellett a Mi Hazánknak ez a kállói balhé, mint egy falat kenyér

Rendpártinak nevezett felvonulást tartott a Mi Hazánk és kapcsolódó szervezetei Kállón, miután a helyiek nemrég megfenyegették a Bűnvadászokkal kampányoló helyi jelöltet. A vonulás előtt a községet csoportosan hagyták el a roma gyerekek és nők. Az ellendemonstráló romákat és a szélsőjobbos szervezet tagjait között egy kordon és több száz méter választotta el.

Bódog Bálint, Kristóf Balázs
POLITIKA

Orbán és Szijjártó szerint a Tisza informatikusa bevallotta, hogy az ukránok beszervezték, de Gundalf nem mondott ilyet

Magyar Péter szerint inkább az derült ki, hogy „a titkosszolgàlat nem is tagadja, hogy koholt vádakkal akartak nyomást gyakorolni a 19 éves fiatalemberre".

Haszán Zoltán
POLITIKA

A péceli teret is alig töltötte meg Orbán Viktor, megint Adolfék védték a rendet

A pedofideszt feltartókat leteperték, a tüntetők előtt sorfalat álltak a rendet és hangulatot magánban biztosítók.

Windisch Judit, Bankó Gábor
POLITIKA