A belügyminiszter 2011-ben már megpróbálta maga alá gyűrni az összes szolgálatot, akkor nem sikerült neki. Most több jel is arra mutat, hogy újra nekifut a dolognak.
„Ez nem terrorcselekmény, ez közönséges bűncselekmény” – mondta.
Mint mondta, bírói engedéllyel. Ez is benne lesz a törvényjavaslat-csomagban, amit a parlamentnek el kellene fogadnia.
Egy hatalmas, európai terrorista szupersejt állhat a párizsi és a brüsszeli merényletek mögött.
Csak halad a világ valamerre.
Több jel utalt arra, hogy terrortámadás lesz Belgiumban. A helyi hatóságok tudtak is erről, de egyedül képtelenek voltak megakadályozni. A helyzet ráadásul évtizedek óta kódolva volt a belga történelemben.
Persze lehet, hogy véletlen.
Miközben a kormány minden biztonsági intézkedést fenntart. A miniszterelnök láthatóan gyorsan ki akarja használni a helyzetet.
És Debrecen, sőt Dubaj is.
Az egyik sebesült mellkasában például egy jókora csavart találtak.
Azt állítja az M1, hogy fehéroroszok lehetnek a brüsszeli elkövetők. Amit rajta kívül csak az orosz rezsimhez közeli média állít. A fehérorosz állítólagos öngyilkos merénylőkkel azóta interjú is készült.
A 35 brüsszeli áldozat emléke előtt tiszteleg a francia főváros jelképének díszkivilágítása.
A két magyar sérült közül csak az egyik dolgozott az állandó képviseleten, a másik egy helyi cég alkalmazottja volt. Mindketten komolyan megsérültek, de stabil az állapotuk.