A félig olasz magyar válogatott

június 20., vasárnap 16:11

A portugálok elleni majdnem bravúrhoz képest most már sikerült is befejezni az elkezdett munkát: Magyarország az Eb valószínűleg legnagyobb meglepetését produkálva, 20 percen át vezetve végül döntetlent ért el a regnáló világbajnok ellen. Ez az első pontszerzésünk nagy tornán a világ aktuálisan legjobb csapata ellen a legendás 1966-os, brazilok elleni 3-1-es győzelem óta.

Azóta az erőviszonyok jócskán megváltoztak – akkor még a világ élvonalába tartozó klasszisokkal, mint Mészöly Kálmán vagy Bene Ferenc legalább meg tudtuk közelíteni az ellenfél játékerejét -, így a válogatott most sokkal inkább tudatos és szervezett játékára építve tudta minimalizálni a két csapat össztehetsége között tátongó űrt. Elemzés.

Egy szempontból hasonló mérkőzés várt a csapatra, mint kedden a portugálok ellen: ismét csak egy világklasszisokkal teletűzdelt válogatott érkezett ellenfélnek a Puskásba, amely azonban elsősorban a szövetségi kapitányaik – mindkét esetben egyébként sikert hozó – pragmatizmusa miatt nem feltétlenül azt a szemkápráztató támadójátékot játssza, amit sokan várnának tőlük. Ehelyett a stabilitásra építve akkor érzik magukat a komfortzónájukban, amikor második szándékból, a területet az ellenfeleiknek átadva játszhatnak.

A két csapat kezdő tizenegye

Ennek megfelelően Marco Rossi sem a magyar kezdőcsapaton, sem az alapfelfogáson nem is változtatott. Maradt a szokásos 3-5-2, az egyedüli változás a jobb szárnyvédő posztján érkezett: itt a korábban francia U-válogatott – és egy U19-es Eb-n Antoine Griezmann szobatársa - Loic Nego kapott lehetőséget, minden bizonnyal elsősorban a remek sebessége miatt. Emellett azonban a portugálok ellen is kezdő játékosok kaptak bizalmat. A korán, egy fejre érkezett ütés miatt lecserélt Szalai Ádámot Nikolics Nemanja váltotta meccs közben.

Didier Deschamps nem húzott annyira érthetetlent ellenünk, mint a portugál Fernando Santos a két védekező középpályással, így a megszokott kezdőcsapatát választotta: elől együtt kezdett a félelmetes, viszont még nem teljesen összeálló Mbappé-Griezmann-Benzema trió, mögöttük a mostanra megszokott Pogba-Rabiot-Kanté trió szűrt, a védelem pedig egyetlen változtatást leszámítva (Digne személyében egy klasszikus szélső védő került be Lucas Hernández helyén) szintén megegyezett a németek ellenivel.

De miért tudott most végig meccsben lenni a magyar csapat, rámutatva a francia válogatott néhány hiányosságára, és miben léptünk előre a portugálok elleni meccshez képest?

1. A magyar támadáépítések

Ez volt talán a legszembetűnőbb.

A keddi meccshez képest a magyar csapatnak egyértelmű terve volt most arra, hogy mind labdaszerzést követően a gyors átmenetekben, mind felépített akciók útján hogyan juttassa el a francia térfélre a labdát a sokszor céltalan felívelések helyett. A magyar labdás játék alapja pedig az volt, hogy Marco Rossi egyértelműen kijelölte a francia védelem gyenge pontját, mégpedig Benjamin Pavard-t.

Rögtön a meccs elején egyértelművé vált: a magyar csapat elsősorban az amúgy is gyenge napot kifogó Pavard-t, illetve a mögötte nyíló területet fogja támadni, a Fiola-Sallai-Schafer hármassal.

Nagyon korán egyértelművé vált a magyar csapat terve, Sallai és Fiola többször is Pavard mögé tudott kerülni, ami az első 10 percben két veszélyes szabadrúgást, és egy sárga lapot is eredményezett. Ehhez azonban megváltozott szerepkörök is kellettek – Fiola Attila például most jóval szabadabban léphetett fel a támadásépítésekhez, de Schafer is sokat járt ezen az oldalon előre.

Érdemes összehasonlítani Fiola labdaérintéseit a két meccsen, a franciák ellen (bal) bőven avatkozott játékba az ellenfél térfelén is a fehérvári bekk, addig a portugálok ellen csak elvétve. I Forrás: Katona Dániel (@DanielKatona Twitteren)

Ráadásul a jobboldalon is voltak sémái a csapatnak, itt elsősorban a magasra tolt Nego sebességére, és Kleinheisler megindulásaira épített a csapat.

Labdakihozatalban is látszik az ilyenkor szinte jobbhátvédként funkcionáló Botka felpasszakor, hogy a magyarok elsődleges célja a létszámfölény kialakítása volt az oldalvonalak mellett.

Ami szintén nagyon eltérő volt a portugál meccshez képest, hogy a csapat képes volt forgatni is a két oldalvonal közt, adott esetben így megbontva a francia védelmet.

Ebben kulcsszerepet kapott Nagy Ádám, akinek jelentősen feljavult a labdás játéka. A hihetetlen védekezőmunka (10 összeszedett labda, 3 lefülelt passz, 1 szerelés) mellé a támadásépítésben is nagyon fontos feladata volt; amit remekül mutat, hogy míg az első meccsen passzal vagy labdavezetéssel mindössze 82 métert juttatta előrébb a labdát, addig a franciák ellen ez a szám 430 (!) méter volt.

Ez a játékelem (szélső túltöltések, gyors forgatás a túloldalra) – nyilván jóval kevésbé gördülékenyen és ritkábban - kísértetiesen hajazott az olasz Atalanta játékára, pláne tudva, hogy Rossi előszeretettel merít ötleteket hazája focijából.

A gólt is –labdaszerzés után – egy Nagy keresztlabda készítette elő, majd Fiola és Sallai használta ki a Pavard mögött nyíló területet.

2. A rossz francia presszing

Ez némileg összefügg az előző ponttal, és az is egyértelmű, hogy a franciáknak nem ez a komfortzónája. Ez a németek elleni első meccsükön is látszott a letámadások intenzitását mérő PPDA-mutatón, ami alapján a franciák alulmúlták az egész meccsen szinte labdához sem érő svédeket is; de az sem segített, hogy Mbappé és Benzema személyében övék a kontinens két, talán legrosszabbul letámadó csatára, előbbi a legalsó 1, utóbbi a legalsó 7 százalékban helyezkedik el nyomásgyakorlásokat tekintve.

A franciák alapvetően 4-3-3-mas hadrendben támadtak le, így lefedve a három magyar belső védőt, megpróbálva hosszú labdákra kényszeríteni őket. Ám éppen ezért Nagy Ádám sokszor a jobbhátvéd posztján vette fel a labdát létszámfölényt teremtve, míg Botka kimozgott a szélre, ami miatt pedig Nego léphetett fel egészen Digne magasságába.

A sárgával bekarikázott Nagy zavartalanul kaphatja meg a labdát a kialakuló létszámfölényes szituáció miatt, ráadásul így Nego és Fiola is magasra felhúzódva segítheti a szélső túltöltéseket.

Ennek köszönhetően a labdabirtoklás első fázisában szét tudta húzni a francia letámadás arcvonalát a magyar csapat, és így több akciót is vezethettek, főleg az oldalvonal mentén. Ezzel ráadásul a védők szerepe is némileg borult a franciáknál, főleg a jobb oldalon Sallai aktivitása miatt. A feltolt Fiolára ugyanis így Pavardnak kellett kiváltania, míg a mögötte lévő területbe Sallai (vagy Schafer) tudott beindulni. Őket többnyire csak fault árán tudtak megállítani a francia védők.

Sallaival szemben így messze a legtöbbször, hétszer szabálytalankodtak a meccsen.

A francia letámadáson a Dembele-Rabiot cserével érkező 4-4-2-es szerkezetváltás sem segített, ilyenkor ugyanis sokszor kilométernyi területek nyíltak meg a támadók mögött.

A 4-2-4-es letámadással ugyan létszámban kiegyenlítődtek a felek, de ilyenkor a letámadó franciák mögött tudtak labdát kapni a magyar középpályások, amiből ugyan veszélyes akciók már kevésbé születtek, de az órát tudta pörgetni a csapat labdabirtoklással.

3. A stabil magyar védekezés

Ez aligha volt újdonság, ám így is lenyűgöző volt, hogy a magyar csapatvédekezés mennyire remekül működött: Rossi 3-5-2-je szinte végig tökéletesen letolódva, rendszerszintű lyukak nélkül hozta le a mérkőzést.

Szépen kirajzolódik az emberorientált magyar 3-5-2/5-3-2: a középpályások egy-az-egyben követik a franciákat; míg az emiatt visszalépő támadókkal (a képen Mbappé) visszalépnek a középhátvédek (Botka).

Az emberorientált védekezést ugyan néha meg tudták bontani a franciák, ha például Kimpembe fellépésével egy kis szabad területet tudtak kreálni Mbappénak, de begyakorolt sémáik alig-alig voltak.

Az, hogy milyen olajozott is volt a magyar védekezés, szépen mutatja, hogy Szalai Ádám mélyen hátrajőve átveszi Pogbát a visszalépő Griezmannra kiváltó Schafertől, így nem lesz veszély az akcióból.

Szalai sérülését követően aztán Nikoliccsal ez egy fokkal kevésbé volt zökkenőmentes, így – főleg a jobb oldalon – a Griezmann-Pogba duó többször is kereste az átlósan, a védők vakoldalán beinduló Mbappét, akinek az átvétele nem mindig sikerült, mint például Benzema helyzeténél.

Második félidei jelenet, de a séma hasonló mint Benzema helyzete előtt.

Deschamps aztán Dembélé becserélésével megpróbálkozott egy 4-4-2/4-2-4-es felállással széthúzni a magyar védelem arcvonalát; ami ugyan a kontrák ellen sebezhetőbbé, viszont jóval veszélyesebbé is tette a francia csapatot, mint azt a barcelonai kapufája is mutatta.

Emellett a Rossi-csapat ún. presszing-csapdákat is állított: ezeknek elsősorban Kanté volt az ,,áldozata”, akit hagytak szabadon labdát vezetni, hogy aztán az ő megürült helyén mehessen a kontra.

A labdát vezető, majd elvesztő Kanté mögött indul Kleinheisler.

Összességében a magyar csapat teljesen megérdemelten szerzett pontot az Eb halálcsoportjában, amihez Marco Rossi remek, a francia csapat gyengeségeire szabott, taktikával, a játékosok pedig számtalan kitűnő teljesítménnyel, és természetesen hatalmas szívvel járultak hozzá.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt