Bár vereséggel mutatkozott be az Union Berlin kispadján Marie-Louise Eta, kinevezése így is mérföldkőnek számít. A „futballistennő” fogadtatás alapján pedig aligha véletlen, hogy mindez éppen ennél a klubnál történt meg.
Az Union Berlin Marie-Louise Etát nevezte ki a szezon végéig, aki ezzel az első női vezetőedző lett a német élvonal történetében.
Négy évre írt alá.
A Premier League és a Bundesliga átigazolási rekordját is megdöntötte.
Lőw Zsoltot nevezték ki a Lipcse edzőjének.
Ez afféle megkésett karácsonyi ajándék.
Majd megsérült.
A Leverkusen tavaly veretlenül nyerte a bajnokságot, de véget ért a sorozata.
Öt fordulóval a bajnokság vége előtt még veretlenek.
Két nappal azután, hogy Németországban legalizálták a marihuánát.
Közös megegyezéssel.
Ami történt, az nem tartozik a nyilvánosságra – ismerte el a konfliktust Thomas Tuchel vezetőedző.
A német U21-es válogatott védekező középpályásként és középhátvádként is bevethető alapembere, Dárdai Pál középső fia a Hertha egyik legjobbja a szezonban.
Mármint Willi Orbán.
Timmo Hardung sportigazgató közölte, hogy az FTC 18 éves játékosának új szerződése 2029-ig szól.