Kevin Bollaert oldalára bárki elküldhette az exéről készült meztelen képeket. Aztán az áldozat fizethetett a fiúnak, hogy vegyék le a képeket a weblapról.
Miskolcon a számozott utcák családjait először átverték, majd megpróbálták kitelepíteni, végül egyszerűen a híd alá küldik őket. Keményen dolgozó kisemberek, akik nem fértek be a NER-be.
Markó Bálint előadása a márciusi Budapest Science Meetup-on.
Délkelet-Magyarországon egy kisvárost elárasztott az olcsó herbál. A helyi rendvédelmi gimnáziumból egymás után viszi el a beszívott gyerekeket a mentő. Verával beszélgettünk, aki még januárban lett rosszul a szintetikus drogtól.
Kovács M. Gábor előadása a februári Budapest Science Meetup-on.
Kevesen voltak kíváncsiak a március 15-ei központi ünnepségre, riportereink leginkább fizetett iskolásokkal és szélsőségesnek tűnő kopaszokkal találkoztak. Újra jelentkezik a 444 Híradója. Tényekről. Tényszerűen.
Barátságos személyzet, központi elhelyezkedés és sztálinizmus Moldova fővárosában.
Nagyon látványos! Az urán bomlásából származó töltött részecskék mellett egy-egy kozmikus sugárzás által létrehozott nyom is megfigyelhető.
Felülkerekedik minden előítéleten.
Kimentünk az utcára, és megszólítottuk az átlagembereket, az eredmény minket is meglepett: A paksi titkosítással mindenki fenntartások nélkül egyetért. Műhelytitkok! Így készül a 444 híradója!
Szabó Tamás előadása a februári Budapest Science Meetup-on.
A barátnős videó után most egy Utazás kiállításon készült képpel lopja el a showt a hadügyminiszter.
G. Fodor Gábor kemény kokit kapott Orbánéktól az évértékelőn, mert lózungnak nevezte a polgári Magyarország hívószót. Az elemző szerint viszon bűnbakképzés folyik.
A fácánt tucatszám terítő politikus nem vadász. Donnie Vincent megmutatja, mikor lehet ember méltó, avagy elég felkészült arra, hogy elvegye más élőlények életét.
A hazai Youtube nem csak filmekről pofázó vloggerekből, és MrKlausz szmokizásra épülő rapvideóiból áll. Akadnak környezetvédelemről szóló gyöngyszemek is, de még milyenek!