Épül a 3,1 milliárdos, Makovecz-stílusú kazánház Felcsúton, hogy végre füthetők legyenek az edzőpályák

2016 február 14., vasárnap 10:17

Korábban már lehetett tudni, hogy Makovecz Imre stílusában épül kazánház a felcsúti Puskás Akadémián, a stadion mellett. Mégis, amikor kedden Felcsútra utaztunk, hogy megtekinthessük Mészáros Lőrinc polgármester vagyonnyilatkozatát, letaglozó élmény volt látni a már majdnem kész építményt.

A tervek szerint ennek a kazánháznak a segítségével fogják majd fáűteni a Puskás Akadémia két új edzőpályájának a talaját. Az egész rendszer kivitelezése potom 3,1 millárd forintba kerül sajtóhírek szerint, amihez az Akadémia 2,55 milliárd forintos tao-támogatást kért és kapott is. A felcsúti csapat eddig amúgy több mint 11 milliárd forintnyi tao-támogatást kapott. (És hogy ennek a pénznek minden fillérje a lehető legjobb helyre ment, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hétvégi fordulóban a Diósgyőr ellen a Puskás Akadémia NBI-es csapata egyetlen saját nevelésű akadémistát küldött pályára, őt is gyorsan lecserélték, nehogy baj legyen.)

Fotók: Botos Tamás

Ritka szép kazánház lesz



Orbán VIktor háza a felcsúti stadion árnyékában

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt