Úgy tűnik, szerdán sikerült megoldást találni a kis afrikai országot egy ideje marcangoló alkotmányos válságra. Godefroid Niyombare vezérőrnagy egyszerűen közölte, hogy Pierre Nkurunziza elnök ki van rúgva.

Azt hitte, meggyógyult, de akkor hirtelen...
Eritreai győzelem, jóember! 100 ezer bábolnai naposcsibe és 30 ezer keltetőtojás érkezett Aszmarába.
Köszönjük, patkányok, az adósaitok vagyunk.
Kelet-Ázsiában és Afrikában sokan nem is tudják, mi az az internet. Gyakorlatilag a Facebookot tekintik annak. Sajnos hamarosan akár igazuk is lehet.
Az albinizmussal született emberek végtagjaiból szerencsehozó főzet készül. Idén lesz választás, ezért félő, hogy még a szokottnál is több embert rabolhatnak el.
Egy baleset miatt már az első szakaszon véget ért nekik a korábbi Dakar-rali útvonalán zajló Africa Race tereprali-verseny.
Még vége sincs az ebolajárványnak, de máris itt egy újabb válság. Ráadásul ennek gazdaságilag súlyosabb hatásai lesznek.
A fejlett nyugati államokban csak kisebb törtést okoz az öregedés, de ha Afrikában élsz, örökre boldogtalan maradsz.