Elfogadhatatlannak tartják, hogy csak lezárt bűnügyekre alakulhasson parlamenti vizsgálóbizottság.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy csak lezárt bűnügyekre alakulhasson parlamenti vizsgálóbizottság.
Ezt a határozatot hozta az Alkotmánybíróság.
Csütörtök este egy csöndes kis módosítóindítványt tett Navracsics Tibor: az alkotmánybírák nyugdíjkorhatárát megemelné. Hoppá. Tizenöt alkotmánybíróból ötöt érint a javaslat, ők maradhatnának 2023-ig illetv e 2025-ig.
Ha a parlament elfogadja a javaslatot, akkor meddővé tételt a jövőben csak az kérhet, aki ennek a költségeit vállalja, elmúlt negyvenéves, vagy három gyermeke van.
A bíróság szerint a jogerős ítéleteket az elítéltek javára változtattják meg, és biztosított a bírói mérlegelés is.
Pedig a pályázati kiírás szerinte is több szempontból sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot.
2014 márciusától szigorodna, mit lehet mondani egy közszereplőről. Szabó Máté szerint viszont tűrniük kell a kritikát.
Minden közalkalmazott és családtagjaik után is kémkedhetett volna az állam, ha most nem lép az Alkotmánybíróság.
A szocialista vezetésű kerület szerint a sziget fővárosi kézbe adása az Alaptörvény több cikkét is sérti, és példátlan, hogy erről meg sem kérdezték az illetékes önkormányzatot.
Miután országgyűlési képviselők és jogvédők is tiltakoztak, most Szabó Máté az alkotmánybíróságtól azt kéri, semmisítse meg az új Ptk. ezzel foglalkozó részét.