Elindult a csoportkörök második fordulója a katari focivébén, halovány hollandokkal és angolokkal, sziporkázó Ecuadorral, magabiztos Szenegállal. Meglett az első piros lap és az első kieső is.
Szoros maradt a csoport, Anglia-Wales és Irán-USA jön az utolsó fordulóban.
Jobb fizetést és emberibb munkakörülményeket követelnek.
Két angol szurkolót visszafordítottak a bejáratnál az Irán elleni meccsen.
Kemény 500 fontra.
A hazánkban hatósági áras termékkel dobálózó férfit letartóztatták.
A brit színész adta a hangját a Harry Potter-filmekben a Teszlek süvegnek.
A brit statisztikai hivatal szerint 3,6 millió EU-állampolgár él Angliában és Walesben.
A játékvezetőt kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét, mindez Angliában történt.
A brit Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAA) adatainak elemzése szerint 2019 óta indított szellemjáratok közül ötezeren egyetlen utas se volt, a többin az ülőhelyek kevesebb mint 10 százalékát használták ki.
A ravatalt legalább 400 ezren kereshetik fel hétfőig.
Nyolc kilométeres sort állnak végig az emberek, akik búcsúzni akarnak a kiránynőtől.
„Isten nyugosztalja II. Erzsébet királynőt!” – írja Orbán.
A brit Függetlenségi Párt egykori pártvezetője kihívta a volt miniszterelnököt.
Az anya nem tudta bevenni autójával az éles kanyart.