Az ukrán elnök ismét teljes légvédelmet kért a Nyugattól.
Felhatalmazást kaptak, hogy külön engedély nélkül kapcsolhassák le a közvilágítást.
Az összeg nagy része a „Rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadások” jogcímcsoporthoz került.
Először fordul elő ilyen az oroszok által megszállt városban és környékén.
A legrosszabbra is felkészülnek.
2013 óta nem volt ilyen.
Mintha a megvédett magyar családok nem a szivatott magyar településeken laknának.
„Az Ukrajnából származó villamos energia exportja segített Európának csökkenteni az orosz energiaforrások fogyasztását, és ez az oka annak, hogy Oroszország tönkreteszi az energiarendszerünket, lehetetlenné téve, hogy Ukrajnából áramot exportáljunk” – mondta Herman Haluscsenko energetikai miniszter.
„Minimális gyakorlati oktatást kell tartani a gépek fogyasztása miatt”, mert legalább 25 százalékkal kell csökkenteni az energiafogyasztást.
Soha egy percet sem működtek, a tankerület szerint az áramszolgáltató és a koronavírus-járvány miatt.
Az Ian hurrikán pusztítása az egész országot érintette.
Az áram ettől nem lesz olcsóbb, de a termelők óriási bevételeit megnyirbálják. A csúcsfogyasztás óráiban kötelező lesz spórolni. Ezekről döntöttek az EU energiaügyi miniszterei. Az import gázra egyelőre nem húznak ársapkát, hiába követelte 15 tagállam.
Szankciós kampányról, inflációról és a kormány belső vitáiról is kérdeztünk a mai kormányinfón.
Érzékenyen érinti a várost az energiaválság, bezárhatják a Szigligeti Színházat is.
Jelentős károkat szenvedtek az épületek és az infrastruktúra a 200 kilométer/órás szél miatt, a viharban legalább két ember meghalt.