Az autópályákon cirkálnak majd, és kamerával rögzítik a szabálytalankodókat. A leállósávban senki se előzze a dugót!
Az M7-es egyik lehajtóján 48 fok feletti hőmérsékletet mértek. Sok a baleset, kevés az árnyék.
Két ember utazott rajta, ők időben elhagyták az égő gépjárművet.
Podgorica EU-s segítséget kért, egyelőre hiába: a nyugat-balkáni országban kínai hitelből zajlik a gigaberuházás, ami hatalmas terhet rak a kormányra.
Még egy benzinkút shopjának is neki mentek.
Kiderült, hogy előtte drogozott egy kicsit.
Az M0, az M3 és az M7 egyes szakaszain is sávlezárással kell számolni.
Dolga volt hétfő reggel, és át akart kelni egy hatsávos autópályán.
Mostantól matrica kell az M4-es két, eddig ingyenes szakaszára, az M3-astól Egerig tartó M25-re, az M76-osra az M7-től Balatonszentgyörgyig és az M85-ös folytatására.
A rendőrök azt hitték, hogy szórakoznak a betelefonálók.
Vésztő belterületén történt a baleset.
Taktikusan külföldi kamionokat és buszokat igazoltattak.
Éppen akkor sikerült, amikor a rendőrök megérkeztek, és megállították a közveszélyes sofőrt.
A miniszter azt írta, „látom vannak, akik azt kifogásolják, hogy a Rendőrség (vagyis az állam) helikopterét használom néha, ha az idő szűkössége miatt másként nem tudom elvégezni a munkámat”.
Aztán egy robbanószerkezetnek kinéző dobozt helyezett a kocsija tetejére.