A polgármester a bajai választási bizottság szerint valótlanságot állított.
A pártelnököt az sem érdekli, ha emiatt ismétlik meg a bajai 32-esben a választást.
Devizahiteles üzenet a szavazóhelyiség előtt, szerény rocksztár szavaz, romok maradtak a buli után - ilyen a hangulat Baján.
Többen szavaznak, mint legutóbb. Annál már csak a tudósítók vannak többen.
Az egyik jelölő szervezettel szövetséges szervezet vajon ezekben a pillanatokban gépjárművel segíti az említett jelölő szervezet jelöltjének győzelmét? Vagy pont egy másik jelölő szervezet jelöltjének malmára hajtja a vizet?
Nagyágyúkkal voltak tele a bajai homokdűlők a választás előtti utolsó napon. A roma önkormányzat helyi erős embere óriási bulit szervezett, miközben az ellenzék a legnagyobb neveit hozta el. A szavazóhelyiséget rendőrök vigyázzák.
Sértik a választási törvényt a Bajnai és Mesterházy ellen hangoló furgonok.
Ha már Kovács Csaba, a Fidesz bajai jelöltje nem mondta el, Selmeczi Gabriellát kérdeztük arról, ki vezeti a hangosbeszélős-megfigyelős kampányt. A szóvivő nem örül annak, hogy országos perpatvar kerekedett a helyi ügyből.
Ezzel megsértették a választási törvényt. Ezt állapította meg a helyi választási bizottság.
A kampányhangulatnál csak a bizalmatlanság erősebb a bajai körzetben, ahol meg kell ismételni a választást. Az ellenzéki jelöltet, Teket Melindát fideszes aktivisták követik, a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba a saját kampányáról sem beszél, de kamera van nála, közben a hangosbeszélők járják a poros utcákat.
A párt közleménye szerint az volt a csalás, hogy "a volt bajai szocialista polgármester egész nap a szavazókör bejáratánál próbált nyomást gyakorolni a szavazópolgárokra". Mi olvastuk a bíróság ítéletét, amiben megismételtetik a választást, abban erről nincs szó.