A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal osztályvezetőjének levele szerint december 20-án lehet nagy CÖF-ös rendezvény Budapesten, ezen lehetne besegíteni. A CÖF-vezető Csizmadia László előbb nyilatkozott nekünk, majd az egészet letiltotta.
Lehull a lepel, összenő, ami. Nem is gondolná.
Egy lakatlan szigetre nem őt vinné magával a Békemenet szervező. Meg a pólója sem tetszik neki. És egy kis bónusz, hogy Bayer Zsolt mennyire korrumpálható.
Cikke szerint a Fidesz vezetői az első Békemenetet sem akarták. De ők könnyen veszik körbe magukat idiótákkal, és nem is tudják felmérni, mikor van valós veszély.
Nem.
A tömörülés szerint nem igaz, hogy a Fidesz tiltotta le az új Békemenetet. Most el kell csendesedni.
Beléptem a téeszcsébe, tviszt!
Ezért nem is lesz. Állítólag nem akarnak összetűzésbe kerülni a netadóellenes fiatalokkal.
Andre Goodfriend kinézett a netadó elleni tüntetésre. Egy perc alatt oltotta le Kovács Zoltánt, aki emiatt belekötött.
A Fidesz-közeli főszerkesztő szerint Amerika nem a barátunk és még csak nem is a szövetségesünk. Egy út maradt hát.
Most, hogy kiderült, milyen nevetséges dolgokat derített ki az Ökotárs elleni Kehi-vizsgálat.
A Békemenettől kapott lökést Tarlós István kampánya. A Civil Összefogás Fóruma, ami a főpolgármester szerint az ország legnagyobb civil szervezete, stratégiai szerződést kötött vele.
A Békemenet nekiment a III/II-es Tasnádi Lászlónak. Arra kérik, magától mondjon le.