Viccesen hangozhat, de borzalmas volt a végeredmény, amikor szemből összecsattantak. A kínaiak rosszul jelölhették ki a pályát.
Mintha Magyarországon először épülne kerékpáros pihenőhely.
Helsinkiben.
Pár éve ez még elképzelhetetlen lett volna.
Kinevették az orosz határőrök.
Olyan elképesztő összeállítás jött ki az idei La Vueltáról a bringákra szerelt kamerák felvételeiből, hogy néha szinte már érzed az emelkedőket is.
A Vueltán induló egyik profi csapattól lopták el a 3,8 millió forintot érő kerékpárt, de a használt boltban csak ennek tizedét kérték volna érte.
Soha ne próbáld meg utánozni, főleg ne forgalomban.
Gyalog nem jöhetnének, de bicajjal legális.
Ésszel, oké?
Az egész azzal kezdődött, hogy a tettes felhajtott a járdára.
Összesen 7 zsákkal vitt el, ezekért két feles pálinkát és két sört kapott.
A parkolósávban álló autók ajtói a városi biciklisek legnagyobb ellenségei.
Annyi a tapasztalat, hogy nem biztos a legokosabb rendszer, ahol mindenkire ugyanazok a szabályok ugyanúgy érvényesek.