bm

2021. január 4.
2020. november 19.
2015. november 24.
2013. május 23.
2013. április 9.

Törvénygyári capriccio: 1 óra hatásvizsgálatra, 72 egyeztetésre

Navracsics Tibor igazságügyi miniszter jó egy éve ígéretet tett, hogy igyekszik betartatni a törvényt. Igyekvése eddig nem járt sikerrel.

„Ül az ember Budapesten, egy hónapja zajlanak az alkotmánymódosítás vitái. Semmilyen tiltakozás nincs semmilyen nemzetközi szervezettől. Az Európai Tanács nem szólal meg, az Európa Tanács nem szólal meg, külföldi kormányok nem szólalnak meg, és ez így megy heteken keresztül, majd három nappal a szavazás előtt elkezdődik valamilyen kritika. Egy nappal a szavazás előtt fölhívják a miniszterelnököt – valahonnan –, mondjuk, Brüsszelből, hogy állítsa le a szavazást. Nem tartja ezt abszurdnak?” – szegezte a kérdést Orbán Viktor egy újságírónak, aki március 15-én a miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatóján az Alaptörvény negyedik módosítása elfogadásának zaklatott körülményeiről érdeklődött.

Jogállamban a jogalkotás nem hebrencs kapkodás, hanem időigényes, elmélyült tevékenység. Elegendő idő kell a normaszöveg precíz megszövegezéséhez, de még inkább a házon belüli és kívüli egyeztetéshez meg a készülő változások hatásvizsgálatához. Egy-egy törvény sikeres megformálása nagyban múlik „külsős” közreműködők bevonásán. Erre Magyarországon nem csak a józanész, de törvény is kötelezi a jogalkotót. A „több szem többet lát” ez esetben is igaz, különösen, ha azok szakértő szemek.

A Belügyminisztérium (BM) március 26-án tette közzé honlapján a szabálysértési eljárással kapcsolatos törvények módosításának tervezetét. A 45 oldalas dokumentum véleményezésére három nap állt rendelkezésre.

Igazság szerint a most átgyúrni vágyott kódex se túl régi, tavaly lépett hatályba, minek nyomán ügyek özöne zúdult a bíróságokra: a pénzbírság, a helyszíni bírság, valamint a közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatásával kapcsolatos ügyek nyolc hónap alatt 5210-ről tavaly decemberre 43 423-ra halmozódtak fel. Pedig a bíróságok tehermentesítését a kormánypártok egyébiránt olyannyira szívükön viselik, hogy az európai, ellenzéki és civil tiltakozás ellenére az Országos Bírói Hivatal elnöke ügyáthelyezési jogának egyenesen alkotmányos védelmet adtak.

A balul sikerült szabályozás megrázó tapasztalata ellenére a mostani kodifikáció során hatásvizsgálatra mégis mindösszesen – írd és mondd – 1 órát fordítottak. Az előzmények ismeretében maradjunk abban: feltűnően merész megoldás.

Fontos tudni, nem arról van szó, hogy a hatásvizsgálat és a társadalmi egyeztetés kiüresítése csak egyetlen törvény gondja-baja lenne. Így például egyetlen nap állt rendelkezésre az ügyészségi törvény 95 oldalas, 164 paragrafusból álló tervezetének véleményezésére, 4 nap az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezménye fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló törvény tervezetének véleményezésére is. Utóbbi esetben a kormány a véleményezési határidő lejárta napján már benyújtotta a törvénytervezetet.

A Helsinki Bizottság és más jogvédő szervezetek az abszurd határidők ellenére rendszeresen véleményezik a kormány jogszabálytervezeteit. Most is így tettünk. De azon túl, hogy a minisztériumok legfeljebb nyugtázzák a szakvéleményeket, tartalmi reakcióhoz tőlük eddig még nem volt szerencsénk, noha azt is törvény írja elő, hogy az el nem fogadott javaslatok esetében a tárcáknak érdemi indoklással kellene válaszolni.

Rendszerint nem áll módunkban azonnal ellenőrizni, a minisztériumok eljárása legalább betű szerint megfelel a törvény előírásának, miszerint a társadalmi szervezeteknek éppannyi idő áll rendelkezésére, mint az egyéb kormányzati szerveknek. Önmagában persze már az is abszurd lenne, ha jelen esetben az „ügygazda” BM mindössze három napot szánt volna a többi minisztériummal való egyeztetésre. De a kétharmad által elfogadott a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény preambuluma egyenesen kinyilvánítja: a cél, hogy a „társadalom legszélesebb rétegei kapcsolódhassanak be a jogszabályok előkészítésébe, elősegítve ezzel a közjó érdekében a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását, ezzel pedig a jogszabályok minőségének és végrehajthatóságának javítását”. Emellett a törvény egyik rendelkezése azt is előírja, hogy a normát „úgy kell közzétenni, hogy a tervezet céljához és hatálybalépéséhez igazodóan megfelelő idő álljon rendelkezésre a tervezet érdemi megítéléséhez és a vélemények kifejtéséhez”.  Csak a mesékben elég ehhez három nap.

A Magyar Helsinki Bizottság mindezt már 2011 októberében jelezte Navracsics Tibornak. A jogalkotásért felelős miniszternek, egyben miniszterelnök-helyettesnek három hónapba tellett levelünkre válaszolni. Akkor megígérte, hogy törekszik a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényben foglaltak érvényesítésére. Újabb neki címzett, múlt héten postázott levelünkben kénytelenek voltunk figyelmeztetni arra, hogy dicséretes igyekezete egyelőre meddőnek bizonyult.

Zádori Zsolt

2012. november 21.

„Magyarország, fáradtak vagyunk!”

Tegnap több mint száz afgán menekült jött el a bicskei menekülttáborból a Kossuth térre. Azért gyűltek össze, hogy ismertessék követeléseiket. A Belügyminisztérium máris válaszolt nekik. A gyorsaság dicséretes, a semmitmondás meg nem.

[caption id="attachment_1102" align="aligncenter" width="560" caption="Tüntető menekültek a Kossuth téren. Munkát, kenyeret"][/caption]

A menekültstátusz megszerzése utáni hat hónap leteltével és a tél közeledtével egyre több menekült érzi kilátástalannak a helyzetét, mert a rugalmatlan támogatási szabályok, a szinte átláthatatlan bürokrácia annyira megnehezíti a helyzetüket, hogy úgy érzik, esélyük sincs új életet kezdeni, noha erre jogilag erre megvan a lehetőségük.

A Kossuth téren órákon át skandálták, hogy segítséget kérnek a magyar államtól. A jelszavak olykor naivan és esetlenül, mégis torokszorítóan adták a járókelők tudtára, mit is akarnak a többségükben Afganisztánból elmenekült férfiak, asszonyok és gyerekek: segítséget, lakhatást, munkát, segítséget a valódi integrációhoz. A legmellbevágóbb talán ezek közül az az „állapotjelző” komor mondat volt, hogy „Magyarország, fáradtak vagyunk”.

Hogyan fogalmazták meg problémáikat a menekültek a Belügyminisztériumhoz (BM) eljuttatott petíciójukban?

Mi, a tüntetés szervezői mindenekelőtt köszönetünket és hálánkat kívánjuk kifejezni a magyar államnak és minden polgárának ezért a védelemért és segítségért.

Mi, a tüntetés szervezői, a Bicskei Befogadó Állomáson lakó nemzetközi védelemben részesültek nevében érdemi esélyt kérünk arra, hogy az ország hasznos lakóiként élhessünk ezen a földön, ahová azért kényszerültünk menekülni, hogy saját és családjaink életét mentsük. Azt szeretnénk, ha valódi esélyt kapnánk arra, hogy a magyar társadalom részei lehessünk, hogy tisztességes és becsületes munkával hozzá tudjunk járulni az ország gyarapodásához.

Miután azonban védelmet kaptunk, és lehetőséget arra, hogy a bicskei menekülttáborban éljünk és nyelvet tanulhassunk, amint elhagyjuk a bicskei tábort, annak a reális veszélyével kell szembe néznünk, hogy munkanélküliek leszünk, és ami még rosszabb, hogy hajléktalanná válunk.”

Ingyenes lakhatást kérnek, amíg nem tudnak önállóan talpon maradni. Ez a követelés túlzónak tűnhet, ám ne felejtsük, éves szinten 100-200 emberről van szó, akik bár papíron a magyar állampolgárokkal azonos jogokkal rendelkeznek, nincsenek rokonaik, barátaik akik segíthetnének a bajban. A menekültek hajléktalansága sajnos valós probléma, ezt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) már 2010-ben kifogásolta. A szervezet 2012 áprilisi jelentése szerint a jelenlegi integrációs rendszer nem képes megadni a nemzetközi védelmet élvezőknek az integrációhoz szükséges ismereteket és támogatást.

A menekültek további követelései teljesen érthetőek: ahhoz, hogy az integráció kezdeti nehézségeivel sikeresebben küzdjenek meg, a jelenleginél több, őket segítő szociális munkást, valamint rugalmas feltétekkel biztosított nyelvoktatást szeretnének. Kérik, hogy amíg nem tudnak elég jól magyarul, biztosítsanak számukra tolmácsot az orvosi vizsgálatokhoz, hogy panaszaikat valóban megértsék.

Az érintettek éppúgy hiányolják a menekültekre kidolgozott reális és átgondolt integrációs stratégiát, mint a menekültekkel foglalkozó szakemberek és szervezetek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága idén áprilisban figyelmeztetett: „olyan kormányszerv hiányában, amely kimondottan a menekültek közösségi integrációjának ösztönzésével foglalkozna, sok menekültnek nincs valódi lehetősége az 1951. évi Egyezményben és más nemzetközi és regionális emberi jogi dokumentumokban lefektetett jogai gyakorlására, ideértve a megfelelő lakhatáshoz való jogot. Leginkább csak az elszigetelt, alulfinanszírozott és projekt-alapú budapesti menekülteket támogató szolgálatokra támaszkodhatnak, amelyek nem képesek megoldani a strukturális problémákat, hiszen ehhez stratégiai és minisztériumokat összefogó intézkedésre lenne szükség.”

Ehhez képest a BM tegnap a petícióra és a tüntetésre adott, kutyafuttában összedobott reakciójában, amely bájos módon „Sajtóközlemény” névre hallgat, az áll, hogy „Magyarországon a nemzetközi védelemben részesített menekültek részére társadalmi beilleszkedésük elősegítése érdekében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a hatályos menedékjogi szabályokban foglaltak alapján széles körű támogatást nyújt”. A menekülteknek erről más személyes tapasztalata van.

A Helsinki Bizottság azért segített a tüntetést bejelenteni a rendőrségen, mert őszintén reméljük, hogy akciójukkal a menekülteknek sikerül ráirányítani a figyelmet a problémáikra. Ezek az emberek biztosan többet érdemelnek semmitmondó közleményeknél. Az állam által elismert, nemzetközi védelemben részesülő oltalmazottak és menekültek érdemi válaszokat, megoldást várnak a minisztériumtól és BÁH-tól.

Iván Júlia