csempészés

A díler kistigrise után itt a sofőr aranyfejű oroszlánmajmocskája: újabb irtó aranyos élő bűnjel került a Fővárosi Állatkertbe

Nem infantilizmusból majmocskázzuk, hanem olyan apró, hogy ez a hivatalos neve, ahogy például Postáné Vellai Györgyikének, a Globex-ügy fővádlottjának is a Györgyike volt az.

Szily László
ÁLLAT

Egy kismajmot próbált kicsempészni az országból egy román férfi, de lekapcsolták a határon

Az állatnak semmilyen okmánya nem volt, majd kiderült, hogy védett.

Windisch Judit
belföld

Magyar férfi akart katonai rádiókat csempészni Oroszországba Amerikából, de elfogták

Horváth Bencét San Franciscóban fogták el, azzal vádolják, hogy maga intézte az amerikai rádiótechnológia eljuttatását orosz kormányzati szervekhez.

Kaufmann Balázs
külföld

Postán küldte be a marihuánát a börtönbe az élettársának

Gondosan kitisztított fémtubusba zárta.

Boros Juli
bűnügy

Így intézte el az ÁVH, hogy Puskásék becsempészhessék a hűtőszekrényeiket

Csodás ügynöki jelentés meséli el, hogyan zajlott a legendás Honvéd utolsó portyája a forradalom előtt.

Szily László
sport

2167 kismadár tetemét találták egy férfinél

Letenyénél kapcsolták le a 22 éves román állampolgárt, akinél 54 millió forint értékben találtak réti pityert, fürjet, búbos bankát, tövisszúró gébicset és füzikefajokat.

Tbg
bűnügy

Magyarországon gyártott autókat csempésztek Irakba

Bedőlt hitelesekre utaztak, akiktől olcsón megvehették a Suzukikat.

Horváth Bence
bűnügy