die linke

Elveszti vezérét az oroszbarátsággal vádolt német baloldal, még a pártot is át kell nevezni az elnök lemondása miatt

A BSW átvette a szélsőjobb témáit, a Bundestagba mégsem jutott be. Mostantól Sahra Wagenknecht nélkül küzd tovább a Sahra Wagenknecht Szövetség.

Kolozsi Ádám
külföld

A CDU maradt az első számú párt, de a legnagyobb nyertes az AfD lett Németország legnépesebb tartományában

A két hagyományos nagy párt végzett az első két helyen az észak-rajna-vesztfáliai önkormányzati választásokon, minimálisan gyengülve, míg az AfD megháromszorozta legutóbbi eredményét, leginkább a Zöldek rovására.

Inkei Bence
külföld

Angela Merkel baloldali fordulattal riogatott az utolsó beszédében a Bundestagban

Szerinte ha az SPD és a Zöldek kerülnek kormányra, „elfogadják” az NDK állampártjának utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött Baloldal támogatását, vagy legalábbis nem zárják ki azt.

Herczeg Márk
külföld

A Baloldal kapta a legtöbb szavazatot Türingiában, először végezve első helyen egy tartományi választáson

A politikai közép hagyományos pártjai, a CDU, az SPD, a Zöldek és az FDP a türingiai választók felét sem tudják megszólítani.

Herczeg Márk
külföld

Hatalmas a verseny a harmadik helyért a német parlamenti választáson

A legfrissebb felmérések szerint egy héttel a választások előtt a szélsőjobboldali AfD áll a legjobban a kispártok versenyében, de négy párt van egymáshoz képest hibahatáron belül. Merkel győzelméhez nem fér kétség.

Király András
külföld