Yvette Lundy zsidóknak, bujkáló kényszermunkásoknak, szökött hadifoglyoknak segített a náci megszállás idején, 1944-ben, 28 éves korában hurcolták el a ravensbrücki lágerba.
Miskolcon folytatódott az Ellenállás. A helyi fideszes képviselő szerint Gyurcsány egy béka a kocsonyában.
Az ellenzéki párt megtartotta a 20. kongresszusát.
A DK máris, a második demonstráció után törölte a Facebookról az Ellenállásnak nevezett budapesti tüntetéssorozatának eseményét, amit addig terveztek ismételgetni, míg a miniszterelnök le nem mond.
Hosszú évek után elmentem meghallgatni Gyurcsány Ferencet, aki meghirdette az utcai ellenállást. Egyszerre volt részegítő és kijózanító élmény.
Évek óta a legeltökéltebb tiltakozásokkal néz szembe az iszlám diktatúra. Kormányépületeket is megtámadtak a tüntetők. „Halál a diktátorra” kiabálások, felgyújtott rendőrautók, betört ablakok. A Forradalmi Gárda ellencsapással fenyegetőzik.