ellenőrzés

Lecsapott a kormányhivatal a Hősök terén dolgozó limuzinosokra, volt autó, amit rögtön kitiltottak a forgalomból

Kiderült az is, hogy több sofőrnek nincs engedélye limuzint vezetni.

Albert Ákos
közlekedés

Ellenőrizni fogják a halsütödéket és a street foodosokat

Fesztiválokon, vásárokon is feltűnnek majd az ellenőrök.

Boros Juli
belföld

Az ÁSZ készen áll a kampánypénzek ellenőrzésére

Tudják, az az állami szervezet, amely a kampány előtt minden ellenzéki pártot megbüntetett.

Albert Ákos
POLITIKA

Több mint száz taxis bukott meg órapörgetés és árdrágítás miatt

A taxisokra is ráküldték a BKK-ellenőröket.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

19 mókás tárgy, amit valamiért nem engedtek fel a repülőgépre

Vajon miért nem jutottak át a biztonsági ellenőrzésen?

Karaj Kisasszony
ÉLET

Ideiglenesen bezár az egzotikus állatos kávézó, ahol csótányok, bőrbeteg leguán, fagyasztott egerek és véreset pisilő kenguru is volt

A gyomorforgató állapotokról egy volt alkalmazott beszélt a HVG-nek, emiatt tartott ellenőrzést a Nébih.

Kulcsár Rebeka
belföld

Egy hétéves kislány kijátszotta a genfi reptér összes biztonsági ellenőrzőpontját

A város főpályaudvarán szökött el a családjától, elvonatozott a reptérre, és felszállt egy repülőre. A felszállásig nem is tűnt fel senkinek.

Sarkadi Zsolt
külföld

Az orosz metrógyártó 25 szakembert küldött Budapestre, hogy ellenőrizzék a problémás szerelvényeket

A BKV-val közös éjszaki bejáratási teszteken a vonatokat különböző üzemmódokban tesztelik. Jobb később, mint soha.

Herczeg Márk
Budapest

Bors: váratlan adóellenőrzés a Tv2-nél Hajdú Péter műsorai miatt

Végrehajtás alatt a Frizbi Entertainment Kft.

Botos Tamás
Média

Vízum nélkül utazol az USA-ba? Most már belenézhetnek a vámosok a Facebookodba!

Életbe lépett a nyáron felvetett javaslat, az ESTA-programmal beutazóknak ellenőrizhetik a közösségimédia-profiljait, hogy megállapítsák, nem veszélyesek-e.

Király András
külföld

BKK ellenőrzései szerint több a csaló, mint a becsületes taxis

Három ellenőrzött fuvarozóból kettőnél biztos, hogy találtak valamilyen szabálytalankodást.

Botos Tamás
Budapest

Megszűnt a 8 kilométeres sor Hegyeshalomnál

Ellenőrzések továbbra is lesznek, de nagyjából értelmes tempóban lehet haladni Ausztria felé.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Komolyabb ellenőrzést kapnak a taxisok

Ellenőrzési csoportot állítanak fel, akár nyolcszázezer forintra is bírságolhatják a csalókat.

Botos Tamás
gazdaság

Ellenőriznek az osztrákok, már három kilométeres a torlódás Hegyeshalomnál

Botos Tamás
közlekedés

Kisebb reptéri forradalom van Amerikában

Kis lépés a légi személyszállításnak, nagy lépés a légi személynek.

Herczeg Márk
közlekedés