Epstein-ügy

A brit királyi családnak ez nem Epstein-ügy, hanem András-ügy

A Crown készítői álmodni sem mertek olyat, ami most megtörtént András herceggel. Az 1600-as évek óta nem történt hasonló a brit királyi családban: akkor kivégezték a bűnöst, most a legrosszabb esetben csak egy életfogytiglani szabadságvesztés lehet a vége.

Mészáros Juli
külföld

„Nem láttam semmit, és nem tettem semmi rosszat” – Bill Clinton az Epsteinhez fűződő kapcsolatairól

A volt elnök vallomást tett a zárt ajtók mögött zajló parlamenti bizottsági meghallgatáson. A demokraták szerint ez a meghallgatás precedenst teremtett, ezért Trumpot is meg kell hallgatni.

Inkei Bence
külföld

Hillary Clinton tanúvallomása szerint sosem találkozott Epsteinnel és a bűneiről sem tudott

„Mint minden tisztességes ember, én is megdöbbentem azon, amit Epsteinék bűncselekményeiről megtudtunk”.

Molnár Kristóf
külföld

Gates bocsánatot kért az alapítványa dolgozóitól az Epsteinhez fűződő kapcsolata miatt

„Óriási hibának” nevezte, hogy időt töltött a szexuális visszaélései miatt elítélt pénzemberrel, ugyanakkor hangsúlyozta: nem követett el törvénytelenséget.

Német Szilvi
külföld

Úgy volt, Bill Gates is beszél az indiai AI-csúcson, de az Epstein-ügy miatt szorongatott milliárdos meggondolta magát

És ez csak egy volt a rendezvénnyel kapcsolatos számos probléma közül.

Inkei Bence
külföld

Szabadon engedték András exherceget

Az Epsteinhez közel álló férfit hivatali visszaélés gyanújával hallgatta ki a rendőrség.

Czinkóczi Sándor
külföld

Vannak még Epstein-akták, amiket rejteget a minisztérium a kongresszusi képviselők szerint

Hétvégén Pam Bondi főügyész próbálta bizonygatni egy kongresszusi képviselőknek küldött levélben, hogy a minisztérium mindent közzétett az Epstein-ügyről.

Székely Sarolta
külföld

Miért veszélyesebb az Epstein-ügy a fennálló világrendre, mint Trump, Putyin és Orbán együttvéve?

Az emberiség története során először ismerhet meg ilyen mélységben egy olyan ügyet, amihez hasonló talán már az ókori folyóvögyi kultúrákban is megesett. De a mezopotámiai polgárok nem láttak minden sarkon falfestményeket arról, ahogy II. Nabukodonozor főpecsétőre sátáni arccal megkötöz egy tizenegy évesnek kinéző lányt.

Szily László
publicisztika