eu-s pénzek

Ordas kamu, amit Lázárék az alföldi sztrádáról mondanak

"Brüsszelből szóltak, hogy kartelleztek a kivitelezők" - ezzel az indokkal állította le Lázár János és Seszták Miklós az M4-es autópálya építését. Az Európai Bizottság most viszont közölte: ők nem kérdőjelezték meg a tendert.

Magyari Péter
gazdaság

Ekkora terelés autópályán még nem volt

Több dolog sincs rendben azzal, amit a kormány az M4-es autópálya leállításáról mond. Valamiért ráfognak mindent az EU-ra, pedig ebben az építkezésben az EU soha nem volt benne. Lehet, hogy egyszerűen szükség lett váratlanul bő 150 milliárd forintra?

Magyari Péter
gazdaság

Junckernél panaszkodott Mikulás előtt a kormány, hogy összeomlik a költségvetés

Megszereztünk egy iratot, amiben tavaly év végén készítették fel Jean-Claude Junckert a brüsszeli magyar követtel való találkozására. Kiderül belőle, hogy 2014-ben egymilliárd euró támogatást tartott vissza az EU a magyar szabálytalanságok miatt. Junckernek szóba kellett hoznia, hogy rossz nálunk a közbeszerzési rendszer, túl kevés cég túl sok pénzt nyer.

Magyari Péter
eu

Jelentkezzen az, aki Mészáros Lőrinccel indul éppen

Bárki építhet gátat EU-s pénzből, aki már épített 25 ezer négyzetméter műanyag lemezbetétes töltést az elmúlt 5 évben. Közel és távol valószínűleg egyetlen cég épített ilyet, és az Mészáros Lőrinccel együtt pályázik.

Magyari Péter
gazdaság

A teljes uniós forrásfelhasználás az új teljes foglalkoztatás

Herczeg Márk
eu

Vonattal a reptérre, új híd Komáromban, listázta az állam az álmait

Összerakta a kormány a listát, hogy milyen közlekedési beruházásokra költené 2020-ig az EU-s támogatásokat. HÉV-felújítás, új utak, stb. Brüsszelnek még jóvá kell hagynia ezeket.

Magyari Péter
közlekedés

És sikerült! Megvette az állam a Welt 2000 Kft-t

Harmadszor jelentette most be a kormány egy éven belül, hogy megvette. A második bejelentés másnapján az egyik tulajdonos váratlanul meghalt. Ez a cég készítette az EU-s pénzosztást intéző szoftvert.

Magyari Péter
gazdaság

Hogy néz ki egy igazán gyanús közbeszerzés? Pontosan Így!

A keszthelyi Festetics-kastély EU-s pénzből lesz nagyon szép. És úgy tűnik, hogy nem bízzák a véletlenre, hogy ki építkezhet majd.

Magyari Péter
gazdaság

Kiírták az új EU-s pályázatokat: az is baj, ha nem hibásak

Friss pénz jön! Csak nem olyan egyszerű hozzájutni.

Magyari Péter
gazdaság

Elfogadta a bizottság a magyar terveket, 7 év alatt 6900 milliárd jöhet

Az Európai Bizottság jóváhagyta azt a keretet, ami alapján Magyarország el akarja költeni a 2014-2020-as EU-s pénzeket. 6900 milliárd forintról van szó.

Magyari Péter
gazdaság

Küldi a pénzt a Széchenyi Tőkealap-Kezelő

Herczeg Márk
gazdaság

Csorog egy kis pénz Brüsszelből

Még mindig vizsgálja az EU a magyar pénzosztó rendszer átalakítását, de most először kifizettek néhány április 15. után keletkezett számlát.

Magyari Péter
gazdaság

Lázár utasította az Államkincstárt, hogy küldjön számlát Brüsszelbe

Április óta Magyarország nem hívott le EU-s támogatást Brüsszelből, mert félő volt, hogy azt nem fizetnék ki. Lázár János keddi cikkünk után úgy döntött, hogy elébe megy a vitáknak.

Magyari Péter
gazdaság

Egyetlen fillér sem jött április óta Brüsszelből

Április végén azt írtuk, hogy baj van, nem jön pénz. A Miniszterelnökség sokakat megnyugtatott: mire le kell adni a következő számlákat, úgyis minden rendben lesz. A határidő lejárt, de július 20-ig egyetlen számlát sem adott le a kormány, és az Európai Bizottság továbbra sem ígéri biztosra, hogy fizetne. Az EU-s támogatások a választások óta nem jönnek.

Magyari Péter
gazdaság

Elveszik az összes támogatást a nagy szántóföldektől

1200 hektár feletti birtokra nem jár többé EU-s támogatás. Az állattenyésztőket viszont kompenzálják.

Magyari Péter
mezőgazdaság