Zbigniew Ziobro a Fidesszel szövetséges PiS kormányzása idején, miniszteri időszakában követhette el a bűncselekményeket, akár 25 évet is kaphatna.
Azt javasolja a „Fidesz forrongó kampánycsapatának”, hogy gyorsan döntsenek az ajánlatról, mert már a .ru és a .eu végződéseket is lefoglalták mások.
A volt miniszter a Fidesz kongresszusára tartva jelentkezett be úgy, ahogy azt bármelyik édesanya elvárná egy kiránduló általános iskolástól.
Kövér László a szombati Fidesz-kongresszuson háromszor is Peter Magyarként hivatkozott a Tisza elnökére.
A Telex kiszámolta, hogy a Fidesz most bemutatott jelöltjei között 14 nő van, ami kevesebb, mint az Attilák és a Gáborok száma együttvéve.
87 egyéni mandátumot vár idén is Orbán Viktor, de számításaink szerint ennél jóval kevesebb biztos hellyel számolhat a Fidesz. Nem véletlen, hogy bevetették Hankó Balázs minisztert.
Hajdú-Biharban a hatból négy, Csongrádban a négyből három körzetben új ember indul, négy megyében nem változott semmi. Ketten már képviselők, mégis új jelöltnek számítanak – egyikük Vasból szerzett mandátumot, most Ózdon indul.
„Húsz év miniszterelnökség után is készen állok a feladatra”, mondta a Fidesz kongresszusán Orbán Viktor. Lowkey fiatalriogatással egybekötött beszéd a már unalomig ismert panelekkel: migráció, Brüsszel, háború, világrendszerváltás. A 106 egyéni jelöltből tényleg 41 lesz új, a neveket viszont nem olvasták fel.
A Fidesz új szlogenjével regisztrált oldalon a korrupt, orbáni oligarchákról szóló kép fogad.
A Fidesz kongresszusán kiderült, már nem elég egy ember, mindenkinek kettőt kell magával vinnie.
Tisztújítás nem lesz, de hivatalosan is bemondhatják, Orbánnal indulnak a választásnak, és kiállhat a színapadra mind a 106 jelölt.
A beérkező adományokat egy sávozott rendszerben osztják szét az egyéni jelöltek, a központi pártkassza és az újonnan létrehozott kompenzációs alap között. Ez utóbbi a hátrányos helyzetű települések esélyegyenlőségét segíti.
A kormány óriási hiánya; az Egyesült Államok háta; Kijev káderkeringője és Willy Byers coming outja a 444 napindító hírlevelében.
Vagyis 80-nál is több egyéni mandátumra számítanak.
És a kormányfő tájékoztatója után hat magyar államtitkárral is találkozott. A Scarlett Karoleva néven dolgozó újságíró valódi személyazonosságát azután nyomozták ki, hogy az ukrajnai háborúról és a moldáv választásról nyilatkozott a Russia Todaynek.