Azt írja, nem vette figyelembe a történtek komoly lélektani hatását.
Kasper Hjulmand szerint a dán válogatott óriási dolgot vitt véghez azzal, hogy szombaton Eriksen újraélesztése után kiállt folytatni a finnek elleni meccset.
Történetük első Európa-bajnoki meccsén a finnek legyőzték Dániát. Ami ennél sokkal fontosabb: sikerült megmenteni a pályán összeeső Eriksen életét.
A dán játékos összeesett a pályán a finnek elleni Eb-meccsen.
Sanna Marin 850 eurót evett meg, pedig kevesebb járt volna neki.
Amikor a Vastaamo nevű finn pszichoterápiás cég adatbázisát meghekkelték, 30 000 ember összes terápiás ülésének a leiratát szerezték meg.
Washington üdvözölte a felajánlást, Moszkva még korainak tartja, hogy az esetleges találkozó részleteiről beszéljenek.
2 perc és 42 másodperc alatt 103 méter a két fokos vízben.
Magyarország ismét csak a 43. a listán.
Jessikka Aro finn újságírónő az elsők közt, már 2014-ben elkezdte feltárni az orosz trollok és dezinformációs hadműveletek működését. Aztán maga is ezek áldozata lett. Most magyarul is megjelent az erről szóló könyve.
41 éves volt.
Három utas szervezetében mutatták ki a vírus új variánsát, akik december 18-án és 19-én tértek vissza az országba.
Hogy eldöntsék, ott akarnak-e élni.
Az 5,5 milliós országban eddig 19 900 esetet azonosítottak és 374 ember halt meg a vírus miatt.
150 településen hatvanezer háztartás maradt áram nélkül.