Mustava Avci lánya pár órával azelőtt született, hogy a férfit a házuk maga alá temette. A túlélő azonnal a feleségét hívta a mentőautóból.
A török kormány engedélyezte, hogy visszatérjenek.
A 17 éves lány eszméleténél volt, amikor megtalálták.
Krk-sziget közelében, 4,9-es erősségű.
Három nőt és két gyereket.
Napokkal azután, hogy szükségállapotot hirdettek a Gabrielle ciklon miatt.
A magyar Hunor mentőcsapat kutyás tagja, Leczki Sarolta mesélt a 444-nek arról, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük, miközben egy lakópark területén dolgoztak Törökországban, ahol körülbelül ezer ember rekedhetett a romok alatt.
A földrengés azért is lehetett ennyire pusztító, mert sok épület építése során nem tartották be az alapvető előírásokat.
Huszonhat millió embernek van szüksége valamilyen segítségre.
Erősebb, mint hétfőn.
A földrengés után Törökországba azonnal megindultak a nemzetközi mentőalakulatok és segélyszállítmányok. A 12 éve polgárháborúval küzdő, több részre szakadt, globális geopolitikai játszmákban is főszereplő Szíriában viszont ennél sokkal rosszabb a helyzet.
Abu Mohammad al-Dzsoláni fejére már évekkel ezelőtt 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki az amerikai kormány.
A román Országos Földtani Intézet első becslése szerint az ország déli részét megrázó földrengés 5,2-es erősségű volt.
A halottak száma már meghaladja a 35 ezret.
Nekla koromsötétben, por és törmelék közt tartotta magában a lelket, és várta a segítséget.