forma-1

Miközben az állam 13 milliárdot rak a Hungaroring Zrt.-be, egy osztrák cég milliárdokat vesz ki belőle

A céget vezető Gyulay Zsolt teljes fizetési csomagja mindennel együtt 55 millió forint.

Herczeg Márk
gazdaság

Megtelt a bécsi dóm Niki Lauda búcsúztatóján

Szerdán temetik az elhunyt Forma-1-es világbajnokot, több ezren búcsúztatták.

Albert Ákos
sport

Meghalt Niki Lauda

A háromszoros Forma-1-es világbajnok 70 éves volt.

Czinkóczi Sándor
gyász

Elfelejtették lerögzíteni a csatornafedőket, egy autó széttört, lefújták a Forma 1 első edzését

Amint George Russell ráhajtott, a fedél felpattant és szétverte a kocsiját, aztán kiderült, hogy egy csomó baj van még a pályával.

Szily László
sport

Valtteri Bottas nyerte az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat

Mögötte Hamilton és Verstappen ért célba.

Albert Ákos
sport

Meghalt a Forma-1 versenyigazgatója

plankog
GYÁSZ

Megvonná az állami támogatást a Forma-1-től a mexikói elnök

Obrador elnök pazarlásnak tartja, inkább az állami vasútra költené a pénzt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Vietnámban is lesz Forma-1-es futam 2020-tól

Hanoi önkormányzata legalábbis ezt állítja.

Albert Ákos
autó

Ötödször is világbajnok Lewis Hamilton

De a csúcsot még mindig Schumacher tartja.

Urfi Péter
sport

Jobban van a tüdőátültetésen átesett Niki Lauda

A 69 éves egykori pilóta állapota a beavatkozás után kritikus volt, de pár nappal később az orvosai azt mondták, bíznak a felépülésében.

Herczeg Márk
autó

Vettel nyerte a Belga Nagydíjat, rögtön a rajt után baleset történt

Alonso ki is esett, Hamilton lett a második, Max Verstappen a harmadik.

Albert Ákos
sport

Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíjat

Hamilton rekordot jelentő hatodik alkalommal győzött Mogyoródon.

Albert Ákos
sport

Célegyenesben az ajándékod - rajtolj el érte!

Sétáló Jancsi olyan jó fej, hogy még ajándékot is ad, ha vele nézed a futamokat!

Promó Ottó
hirdetés

Lewis Hamilton nyerte a Francia Nagydíjat

Ezzel visszavette a vezetést a vb-pontversenyben.

Albert Ákos
sport

Hamilton nyerte a bakui nagydíjat

Az USA gazdaságának megalapozása óta nem volt ekkora dobása.

Sarkadi Zsolt
sport