A reprodukciót károsító oldószerrel szennyezett kommunális víz kiömlött a gödi földekre a Samsung-gyár mellett, a Bócsai körforgalomnál.
A reprodukciót károsító oldószerrel szennyezett kommunális víz kiömlött a gödi földekre a Samsung-gyár mellett, a Bócsai körforgalomnál.
Húsz százalékkal növelik a gyártási kapacitást, az eddigi 14 és fél ezer tonna helyett 22 ezer tonna oldószert használnának el félév alatt.
A Greenpeace azt szeretné, hogy többé ne kerüljön ki az anyag a gyárból.
Ismeretlen tettes ellen. Most kideríti, tényleg történt-e környezetszennyezés, vagy csak a sajtó rémhírterjesztéséről van szó.
Az ügyben Vadai Ágnes kérdésére Polt Péter indítványozott eljárást.
Végre kiadták a környezethasználati engedélyt, és abban pont az áll, amit a helyi civilek már évek óta mondanak.
„Kérem Képviselő Úrnőt, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjen” - kérte Polt.
A helyiek először azt hitték, havazott.