Több mint 1500 tő cannabis indicát termesztett az 55 éves és a 38 éves győri férfi.
Az index szerezte meg a Quaestor-vezér erről szóló vallomását. Nem jött be a biznisz.
A megyei ügyészség elutasította a feljelentést. Sőt, szerintük nem is érte vagyoni hátrány Győrt – nyilván, hiszen csak egymilliárd forintról van szó.
Hogy kitől az rejtély. Miriuta megígérte Tarsoly Csabának, hogy az idény végéig marad.
A fideszes polgármester és Lázár János homlokegyenest mást állít ugyanarról a kérdésről.
De a szocialista kormányok nagyon gyanúsak a miniszter szerint. Hogy 2011-ben miért nem született feljelentés, azt Lázár nem tudja.
Két miniszter is látta a vizsgálati anyagot, nyomozás is indult, mégsem pattant ki a botrány. Most sem a rendőrség sem az ügyészség nem találja a 2011-es feljelentést.
Volt önkormányzat, ami még Győrnél is sokkal több pénzt bízott a becsődölt cégre, de nem mondják meg, melyik.
De Győr pénze megvan, a polgármester szerint.
Ezért aztán nem is érdemes foglalkozni azzal, hogy miért pont akkor utalták a pénzt a csaló cégbirodalomnak, amikor annak nagyon szüksége volt rá.
Január 16-án vették a kötvényeket a Quaestornál, ami egy olyan esemény másnapja, amin a jó győri kapcsolatokkal bíró Tarsoly Csaba brókercége is iszonyatosan sokat bukhatott. Ez annyira bűzlik, hogy idáig lehet érezni az orrfacsaró szagot.
A harmadosztályban folytathatja a 2013-as bajnok. Borkai Zsolt polgármester szerint a győri kispályás csapat átvehetné az ETO-t, de ezzel is van több gond.
Az Együtt szerint Győr városának egymilliárd forintja, míg Vecsésnek 200 millió forintja került veszélybe a Quaestornál tartott állampapírjaik miatt. A győri önkormányzat szerint nincs veszélyben a befektetett pénz, az ugyanis államilag garantált.