Jól alszik, Ferenc?
Gyerekek nevére íratott értékes ingatlanok és házastársak nehezen magyarázható gazdagodása árulkodik arról, hogyan kerülik meg a vagyonnyilatkozati rendszert a képviselők. Orbán Viktor például most azt mondja magáról, hogy nem vagyonos, de pár éve még ő maga sem volt ennyire határozott ebben a kérdésben.
Radó Tibor elhitte, hogy Gyurcsány szerint Trianon jogos volt és a határon túliak nem magyarok. A 70 éves nagymamája ezért agyonüti bottal a DK-elnökét.
Horn nem bírta Gyurcsányt, de ez most mindegy.
A DK elnöke éppen három éve mondta el a legkeményebb beszédét. Azóta se tudjuk a választ arra, hogy jól alszik-e a miniszterelnök.
Csepreghy Nándor szerint ebben is Gyurcsány akadályozta meg őket.
A Fidesz elnöke azzal védekezett, hogy csak véleményt mondott, nem tényeket állított, mikor arról beszélt, hogy az Altus EU-s forrásokból pénzeli a Demokratikus Koalíciót.
Még a 444 elemzői sem értették, mi a hóhért akart Ferenc a Facebookon azzal a hétfőn este kirakott filmmel. Aztán előkerült a vágatlan változat!
Próbálnánk megmagyarázni, de lefagytunk. Itt a videó, amit 2006 végén soha nem gondoltál volna, hogy egyszer látni fogsz. Tényleg.
A Fidesz-alelnök és Fradi-vezér részese volt a 2002-es tömeges rosszullétnek – derült ki a Nagykörúti polgári esteken, ahol megható családi pillanatairól, a legalitás határát súroló kampánymódszereiről, és persze a migránsokról mesélt. A lényeg: emberi – túlságosan is emberi ember ő.
A volt miniszterelnök szerint elképzelhető, hogy a következő választások után se a baloldalnak, se a Fidesznek, se a Jobbiknak nem lesz többsége.
A Budai Várban tüntetett a DK.
Mekkora retorikai csel!
A DK elnökének ünnepi beszéde gusztusosra sikerült: szerinte ha a szavaknak lennének illatai, akkor a szabadságnak valószínűleg tavaszillata lenne, de a miniszterelnök szájából a szabadság szava „áporodott bűzt áraszt”.