A megkérdezett németek fele teljesen egyetért azzal, hogy egyes európai országok visszaállították a tagállamok közti határkontrollt.
Mondta a svéd miniszterelnök, aki szerint idén egymillió menekült is érkezhet Európába.
Szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeznek a megnövekedett menekültáradat miatt. A holland menekülttáborok még ebben a hónapban teljesen megtelhetnek.
Váratlan bejelentés érkezett az osztrák belügyminisztertől, miután a kancellár reggel még ezzel ellentétesen nyilatkozott. Szlovákia is visszaállítja a határellenőrzést.
A külügyminiszter örül, hogy Németország ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést.
Horst Seehofer a német határellenőrzés visszaállításáról tárgyalt a magyar miniszterelnökkel, és a párbeszédet a következőkben „elmélyítik” majd.
„Nagy megértéssel viszonyulunk Németország döntése iránt, és kinyilvánítjuk szolidaritásunkat” – mondta.
Hans-Peter Friedrich keményen bírálta Merkel kormányát, amiért ellenőrizetlenül beengedik a Magyarország felől érkező menekülteket. Szerinte Európán belül újra vissza kell állítani a határellenőrzést.
A német belügyminisztérium szerint már évente nem is 450 ezer, hanem 800 ezer bevándorló érkezhet az országba, és ennyivel már ők sem bírnak el.