A 30 éves tanárnő egy 15 éves iskolással jött össze, egy harmadik fiú állítólag fel is vette az együttlétüket.
Még 2009-ben kényszerítette szexre egyik 10 éves tanítványát egy Pest megyei iskolában.
Az előadásban az Amnesty egyik reklámfilmje is szerepelt, a tanár pedig felhozta, hogy a szervezetet Soros támogatja, és ezen el kellene gondolkodni.
Most a bíróság is nekik adott igazat.
A hat éve tartó polgárháború egy egész generáció oktatását lehetetleníti el.
Porig égett az iskola, 100 lurkó maradt tanítás nélkül.
És wifi.
És olyan kövér volt, hogy nem bírtam leszedni.
Helyi jelenség a pedagógushiány, mondta Rétvári Bence államtitkár. 180 helyet érint ez a jelenség, mondta a valóság.
A tanítónő mindenre fel volt készülve, csak erre nem!
Amikor ez kiderült, leszidták az igazgatókat, amiért kiszivárogtatták az infót.
A 3/B a művelődési ház előterét kapja.
Az iskolák rátehetik a saját logójukat.
A jelenlegi igazgatót támogatták ugyan, de ő visszalépett.
A 8 éves lánynak bocsánatkérő levelet kellett írnia, amiért a lányvécében meg akart idézni egy szellemet.