A fiai 4-4 évet. Sikkasztásért. De több mint 800 ember megöletéséért halálra is ítélhetik.
Másodfokon még börtönre ítélték Újbuda volt szocialista polgármesterét egy ingatanügy miatt, felfüggesztett kapott alpolgármestere. A Kúria szerint azonban nem történt bűncselekmény.
Az 56 utáni megtorlás miatt öt év hat hónapot kapott a volt belügyminiszter első fokon.
Korábban is elítélték már ilyesmiért a visszaeső, magamutogatásban szenvedő férfit, aki tavaly februárban a Zsolnay-negyedben is rárántott. A gyógyszer sem segít rajta.
A bíróság emellett pszichiátriai kezelésre küldte.
A 65 éves minnesotai férfi hangfelvételt készített arról, ahogy több lövéssel végzett a 17-18 éves fiúval és lánnyal, majd öt percen át papolt a holttestük felett.
Az érdi reneszánsz ember nem ért egyet a bírósággal. Szerinte az élet kioltása is jogos lenne ilyen helyzetben.
Budaörs önkormányzatának nem kell kifizetnie a 101 milliós büntetést a rezsibiztosnak.
A klánja 2009 és 2011 között nehéz körülmények között élő nőket vásárolt meg, és gyakran veréssel kényszerített prostitúcióra itthon és külföldön. Egy frankfurti bordélyházban dolgozó prostituáltak napi 14 kuncsaftot fogadtak, több mint 16 órát dolgoztak aktusonként 20 euróért.
Közteresek szedték le a baloldali összefogás jelöltjének plakátját a villanyoszlopról. A választási bizottsághoz fordultak emiatt, de a helyi és az országos szerv is hatáskör hiányában utasította el beadványt.
A bíróság szerint a vádlottak vallomásai, illetve az egyik sértetti vallomás alapján „a vádlottakat mentő tényállás volt megállapítható”. Az ítélet nem jogerős.
December 24-én egy körösladányi férfi elvitte egy körre a haverja nyitva hagyott autóját, hogy visszaválthassa a kocsmában a benne lévő sörösüvegeket.