„Amíg az alacsonyabb rendű utak olcsóbbak vagy ingyenesek a kamionok számára, addig maradnak az élhetetlen települések, a lakhatatlanná vált házak” – reagált a miniszter a kamionostüntetésre.
A demonstráció rendezői szakszervezet megalakítását tervezik, a tüntetés folytatása pedig attól függ, hogyan reagál a minisztérium a követeléseikre.
A növelni tervezett fuvardíjak ellen demonstrálnak. A budakalászi Auchan parkolója már elesett.
Húsz tűzoltó öt járművel, két óra alatt tudta biztonságba helyezni a teherautót.
Az állatok pár méterre voltak már csak attól, hogy felfussanak az autópályára.
Donald Tusk arra kérte őket, hogy ne így érvényesítsék az érdekeiket.
Szerintük hátrányba kerülnek az ukrán fuvarozóknak adott könnyítések miatt.
A bíróság elsősorban a vádlott kóros elmeállapota miatt látta elegendőnek a büntetési tétel alsó határának megfelelő időtartamú, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását.
Kanadai társaikhoz hasonlóan a járványügyi korlátozások ellen tiltakoznak.
Nagyobb hatalmat kapnak a hatóságok, befagyaszthatják a szervezők bankszámláit és rekvirálhatnak autószállítókat.
A brit Élelmiszer- és Italszövetség vezérigazgatója szerint vége annak az időszaknak, amikor a vásárlók az üzletek polcain mindig megtalálnak mindent, amit csak akarnak.
Novajidrány foglyul ejtett egy szerencsétlenül járt lengyelt.
A 44 éves sofőr életveszélyes helyzetet teremtett, amikor szándékosan a szembe jövő személyautóra húzta kamionját.
A kacsázó teherautót vasárnap hajnalban vették észre a rendőrök az M1-esen.
Ő angolul nem tudott, ők pedig törökül nem értettek. De a hívás 70. percében végül megérkeztek a mentők.