A kormány az év elején 36 településen megszüntette a közmunkát. Van, ahol inkább átjelentkeztek az emberek másik faluba, csak maradjon meg a munkájuk.
Megnéztük, mire ment az ellenzék néhány olyan településen, ahol eddig is ők voltak hatalmon.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a szél nem a város irányába sodorta a füstöt.
Az elmúlt években több mint 20 millió forintot költött a város, hogy különböző vezetői méltó autókkal járhassanak.
Egy másik áldozatukról pedig a pulóverét akarták lerángatni.
Utoljára 1930-ban nyert olasz a magyar országúti kerékpáros versenyen.
120-szal menekültek, a született akrobata mégis a nyeregben maradt.
Még a fiú diákigazolványát is ellopta.
Serrano, a barcikai rapper új, Genny című számban a végstádiumú drogosokhoz szól. Premier.
Nem alkalmas ilyesmire a levegő minősége.
A nap lúzere: Dávid.
A volt fideszes képviselőt könnyű testi sértés és rágalmazás miatt első fokon, nem jogerősen ítélte el a kazincbarcikai járásbíróság.
Mikor péntek reggel egy rendőr rábukkant, épp a játszótéren hintázott.
Nagy Adrián Alex csütörtökön este nem tért haza a játszótérről.