Több száz millió forintos beruházás állhatott a számítógéppel vezérelt, liftes, saját áramellátó rendszerrel rendelkező épület mögött.
A férfi nem tett beismerő vallomást, tagadta, hogy tényleg terrorcselekményt akart elkövetni.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a 21 éves férfi a foci-Eb-n robbantott volna a Puskás Stadionban, a Balatonon pedig turisták közé hajtott volna autóval.
A gyereknek szívműtétje volt, hazaengedték, állapota viszont otthon romlani kezdett. Későn vitték kórházba, és végül meghalt.
Arra kérte a helyi ellenzéket, hogy "most ne arra fókuszáljanak, hogy ki lesz majd a győztes és a befutó, hanem arra fókuszáljanak, ami a városban zajlik."
Május 2-áig áll a termelés alkatrészhiány miatt.
Szemereyné Pataki Klaudia korábban arra kérte az ellenzéket, ne politizáljanak, mert káros a városnak.
Megelőzte Gulyás Gergely kormányinfós bejelentését.
Szemereyné Pataki Klaudia városvezető aggódik, mondván, a városnak most nyugalomra és felelősségteljes politizálásra van szüksége.
Kecskemét fideszes polgármestere és alpolgármestere nemcsak városvezetőként, de felügyelőbizottsági tagként is kap fizetést.
Hétfőtől már nem kell mindenhol maszkot viselni.
A rendőrségi jelentés szerint a 15 négyzetméteres lakásuknak „alig volt olyan pontja, ahol ne rögzíthetett volna a szemlebizottság vérnyomot”.
A saját gyógyszeréből 8-9 tablettát tett a 3 éves lánya baracklevébe, hogy a gyereket felvegyék a kórházba.
Miközben több ezer darab porosodik a raktárakban.
Legalább 10 napig áll majd az üzem egy hiányzó japán alkatrész miatt.