késelés

Majdnem kinyírták a börtönben George Floyd gyilkosát

Pont a hét elején utasították el a fellebbezését, amit azért indított, mert nem volt elégedett az eljárással.

Solti Hanna
bűnügy

Több rendőr megsérült, autókat és egy buszt is felgyújtott a dublini tömeg

Az erőszakos tüntetésekhez vezető késelés áldozatai közül egy ötéves iskolás lány és egy harmincas éveiben járó tanárnő állapota továbbra is nagyon súlyos.

Kaufmann Balázs
külföld

Zavargások kezdődtek Dublinban, miután egy férfi megkéselt öt embert a belvárosban

A késelés áldozatai közül két embert súlyos sérülésekkel kezelnek.

Molnár Kristóf
külföld

12 és fél éves volt, amikor hátba szúrta egy társát, most négy év javítóintézeti nevelésre ítélték

Volt nála egy 4 centis kés.

Mészáros Juli
bűnügy

Amerikában megölték Bagdy Emőke fiát

Az 53 éves Császár Zsoltot az amerikai lapok szerint egy 18 éves férfi késelte halálra.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Leterítette az imaszőnyeget az autószalon közepén, imádkozni kezdett, az eladó rászólt, erre késsel ugrott neki

Cannes-ban történt, a rendőrök elfogták.

Szily László
bűnügy

Halálra késeltek egy 6 éves palesztin-amerikai fiút Illionis-ban

A gyerek anyját is megsebesítette a főbérlőjük, aki bevallottan azért támadt rájuk, mert muszlimok.

Mészáros Juli
külföld

Az újbudai rendőrgyilkossággal vádolt férfi elismerte, hogy megszúrta a rendőröket

Sz. Szilárd csak részben tett beismerő vallomást.

Fődi Kitti
bűnügy

Egy kunszentmiklósi férfi a rendőröknek azt mondta, egy ismeretlen késelte meg, de kiderült, hogy a felesége volt az

A férfi úgy érezte, nincs szüksége ellátásra, de másnap romlott az állapota, így kórházba vitték.

Herczeg Márk
bűnügy

Bomló holttestet találtak egy elhagyatott csepeli gyártelepen

Az elhunyt egy 21 éves férfi volt, akinek eltűnését augusztusban jelentették be. Mint utólag kiderült, megkéselték.

Benics Márk
bűnügy

Késsel támadta meg élettársát egy vas megyei férfi

A 35 éves férfit másfél órán belül elfogták Egyházasrádóc külterületén.

Mészáros Juli
bűnügy

Halálra késelte egy békéscsabai hotel alkalmazottját egy vendég

Az elkövető feladta magát.

Botos Tamás
bűnügy

Leszúrtak egy nőt a XVI. kerületben

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Késelés miatt kiürítették a londoni British Museumot

Egy ember megsérült, a késelőt elfogták.

Mészáros Juli
külföld

Több embert elütött, majd megkéselt egy támadó Szöul közelében

Legalább 13 ember megsebesült.

Mészáros Juli
külföld