kiadások

Még a békeköltségvetésnek is a honvédelem az egyik legnagyobb nyertese

Nyertesek mellett vesztesek is vannak: szűkebb büdzséje lesz Rogán tárcájának, és drasztikusan kevesebb pénz lesz az állami beruházásokra is.

Székely Sarolta
gazdaság

Elég nehezen hihető, hogy Orbánék ennyit akarnak a sportra költeni 2025-ben

Naponta 1,2 milliárd forintnyi adófizetői pénz szolgálja a miniszterelnök kedvenc ágazatát.

Székely Sarolta
sport

Összeomolhat az egész költségvetés, a sportra akkor is szégyentelenül költ a kormány

Gyakorlatilag bebizonyosodott tavaly, hogy a sport a magyar miniszterelnök szent tehene. Nem, hogy nem spóroltak ezen a területen, még többet is költöttek.

Székely Sarolta
gazdaság

500 milliárdos gondot okoz az államnak a Nagy Márton azonosította „fogyasztást gátló óvatossági motívum”

Nagyon csúnyán elmaradnak az áfabevételek az államkasszában, ami részben tervezési hiba eredménye is.

Székely Sarolta
gazdaság

Most látszik csak igazán, mekkora bajban van a büdzsé, az államnak már saját vagyonára sincs pénze

Elmaradnak a bevételek, eközben az állam nem tud spórolni sem saját magán, sem a tervein; a reptér megvásárlása ugyanis jelentősen megbillenti a mérleget.

Székely Sarolta
gazdaság

Egy kamu leleplezése: a magán spóroló állam hazugsága

Egyetlen grafikon megmutatja azt is, hogy mennyire nem tud takarékosabban működni az állam, és azt is, hogy mennyire nem tanul ebből a kormány.

Haász János
gazdaság

Rogán minisztériuma túlköltekezett az első félévben, de sehol nincs Lantos Csabához képest

Szijjártó és Szalay-Bobrovniczky miniszterek viszont megfogták a pénzt. Az állami beruházásokat szinte leállították, az állami vagyonra rengeteget költöttek, derül ki a féléves államkincstári adatokból.

Haász János
gazdaság

Milliárdokkal többet költött magára a tervezettnél az Emberi Erőforrások Minisztériuma

2015-ben 6,3 milliárd helyett 11,1 milliárdot költöttek személyi juttatásokra.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Igaza van Lázárnak, hogy túl sok ember él az államból

Egymillió közszolgát lát maga körül a miniszter, aki szerint ezzel Európában nem állunk jól. Lázár Jánost az OECD nem túl friss adatai alátámasztják.

Herczeg Márk
gazdaság