568 ezer ember támogatta az erről szóló kezdeményezést.
Egy éve rengette meg Magyarországot a kitiltási botrány. Azóta a kormány megmutatta, hogy hűséges fegyvertársa Amerikának. Washingtonnak nem Orbán Viktor feje kellett.
Legalább egy értelme volt a Századvég lobbistája által kiharcolt kongresszusi meghallgatásnak: kiderült, hogy román és bolgár kormánytisztviselőket is kitiltottak. Nastase mellett volt minisztere is a listán lehet, de neveket most sem közölnek.
Független bíróságok helyett önjelölt házmesterek, csendőrök és portások döntik el, mit szabad az interneten, és mit nem. És ha megszeged a szabályaikat, a közösségi szájtok úgy kitiltanak az internetből, hogy sose találsz vissza.
Világos a kormány álláspontja, támogatja a vasárnapi munkavégzés betiltását – tagadta meg saját véleményét a miniszter. De mi is szóba kerültünk a sajtótájékoztatón.
A kitiltásokról szól, de Magyar Levente szerint teljesen komolytalan. A Legfőbb Ügyészség pedig levélben kért információkat az amerikai ügyvivőtől "az esetlegesen felmerülő korrupciós ügyről".
NGM államtitkár: közlemény, közlemény, közlemény. Pedig a közlemény fura. Kormányszóvivő: Vida csak most szólt.
Az NGM szerint csak most, közvetlenül az interjú előtt tájékoztatta Vida Ildikó Varga Mihályt a kitiltásról, az adóhatóság elnöke mást mond. Valamiért azt is fontosnak érzik, hogy utasítsák a NAV-ot a folyamatban lévő vizsgálat folytatására.
Le is fotózták.
Valaki megint nagyot szivárogtatott a jobboldali napilapnak. Állítólag az amerikai cég, aki szólt a NAV-nak áfacsalásügyileg, maga is adót csalt.