Takács Zsuzsa finom költeménye egy irodalmi folyóiratban jelent meg, mégis annyian olvasták, mint a napi politikai botrányhíreket.
"Ez a költészet lehetetlen" - írta róla Esterházy. 91 éves volt.
B. István június óta fosztogatott, pedig korábban helyi lapok is publikálták.
Versben fordul a kleptomániás vendégekhez a Kúria büféje.
Zseniális egysoros verset írt a Magyar Idők kormányzati bárdja.
A magyar internet legrosszabb költője az első, aki végre azzal foglalkozik, hogy mi lesz Magyarországgal ezek után.
Azt, amelyikre Ali egyik leghíresebb mondása, a "lebegj, mint egy lepke és csípj, mint egy méh" van írva.
"Vezesd országod, vezesd nemzeted,/Isten talán nékünk ezért teremtett." Zseniális!
Március 21-én rengeteg cukrászdában elfogadják a verset pénz helyett.
Simon Róbert Balázs az országgyűlés kulturális bizottságának tagjaként beszélt Arany Jánosról. De minden mondata felbukkant már az interneten.
Megjelent József Attila összes műve szépen tördelve.
Györe Gabriella a házelnök szülésről szóló eszmefuttatására reagált.
Ki a fasza gyerek elszavalva? Bulibáró Gálvölgyivel? Ugyan már, Döbrösi Laurához és József Attilához képest mind nullák. A legendás sorozat legújabb tagja.
Utóbbit azért kapták, mert kezet fogtak nőkkel. Mindkét elítélt orvos, az egyikük Félek. címmel mert verset írni az iráni üldözési mániáról.
Eddig volt rejtély, ki írja a nagy sikerű Otthon maszturbálok verses tumblrt. A lovaspornós alkotások szerzője, Kovács Patrícia arról mesélt, ő nem egy képzeletbeli nyomort talált ki, és nem is nevet annyira ezen az egészen.